2010. december 2., csütörtök

Honnan lehet tudni, hogy már beilleszkedtél Ausztráliába?

  • amikor már nem grillezel, hanem barbizol;
  • ha más, itt élő magyarokkal találkozol, és egy-egy szó nem jut eszedbe magyarul, minden problémázás nélkül mondod angolul, úgyis megértik;
  • amikor már tudod, mi a szarka angolul, sőt, a legtöbb madárnak a magyar nevével nem vagy tisztában;
  • amikor nem már nem okoz gondot olyan szavak megértése és használata, mint pl. a "dummy" vagy a "potty";
  • amikor a "castle" szóról nem egy régi vár jut az eszedbe, hanem egy film;
  • amikor automatikusan az autó jobb első ajtaját nyitod ki, ha vezetni akarsz;
  • találkozásnál már csak egy puszit adsz, azt is a másik jobb arcára - és összezavarodsz, ha magyaroknak adsz két puszit, hogy melyik oldalon is kell kezdeni :) 
És szerintetek?

6 megjegyzés:

fevi írta...

A szívem egyik fele irigyel, aztán rá jövök gyorsan, hogy a másik fele is. Megnyugtat, engem az örök röghöz kötöttet, hogy van élet máshol is, hogy meg lehet szokni máshol is, sőt, lehet szeretni máshol is. Remélem, egyszer, ha talán nekünk is sikerül, eljutok erre a szintre amiről most te mesélsz, ami talán maga a biztonság.

B. Gabi írta...

én nem tudom, mer szerintem még nem vagyok tejjessen beilleszkedve.
:D

Alexandra írta...

@Fevi:
Van néhány nosztalgikusan szép emlékem otthonról, de ilyenkor leginkább azt sajnálom, hogy a két ország nincs közelebb, hogy haza lehessen ugrani. Mert bevallom őszintén, sok minden (a gazdasági nehézségek, a politikai problémák, a negatív hozzáállás, stb stb) egyáltalán nem hiányzik.
Igen, meg lehet itt szokni. Itt is megtalálod a kedvenc helyeidet, a boltjaidat és könnyebb örülni a napi apróságoknak.

@Gabi:
:D

fevi írta...

Úgy örülök, hogy ezeket írod, mert mi még csak az angol nyelv elsajátításánál tartunk ILTS 6.5,7-t kell tennünk, és csak utána merünk bele vágni a papírok intézésébe, hogy a letelepedés körül ne legyen gond. Ráadásul már nem vagyok mai csirke -37 év -. Szóval az idő halad, mi meg toporgunk. Biztosan sikerülni fog végül, de nagyon vegyesek az érzelmeim. Félek nagyon, de azt hiszem a helyzet itt rettenetes. Nem hiszem, hogy meg kellene várni, hogy a gyerekek itt nőjenek fel. Mindig jövök és olvaslak, mert akkor elfog a vágy, hogy mennem kell. Nagyon izgalmas, és hálás vagyok neked sok sok információért! Szorítok neked nagyon az új kis jövevényhez. Nem sokára érkezik, ugye? A kisfiad édes, biztosan a tesója is pont ilyen lesz! szeretettel évi

Alexandra írta...

Igen, január végére várjuk a kis hölgyet :)

Én nagyon örülök annak, hogy a gyermekeim itt nőnek fel, mert sokkal jobb körülményeket tudunk nekik itt biztosítani, mint otthon valaha is tudtunk volna.
Őszintén szólva, szerintem még spórolni is úgy lehet, hogy általa magasabb életszínvonalat tudunk elérni és nem szegénységként éljük meg.

fevi írta...

Alexandra, mindig öröm olvasni a beírásaidat, mert a félelmeim oszladoznak. durva kettős érzelmek ezek, mert az ember ragaszkodik is a gyökerekhez, de mi is érezzük, hogy menni, menni kell. Pontosan a gyerekek miatt elsősorban. Meglátjuk, hogy még nagyon távolinak tűnik minden, puszta elmélet, játszadozás a lehetőségekkel.
Kislány ügyben nagyon szorítok, biztosan nagyon édes lesz. Kíváncsi leszek a nevére, az mindig izgalmas és árulkodó.