2010. november 10., szerda

Szúnyogcsípés elleni rázókeverék

Ez a bejegyzés most kifejezetten az itt vagy más angolszász országban élő magyaroknak szól.

Biztos emlékeztek arra a jó kis rázókeverékre, amit otthon a patikában kevertek ki és kellemesen hűsíti a szúnyogcsípéseket. Elsősorban gyerekeknek ajánlották.
Nos, én már otthon is annyira szerettem, hogy a Fenistil helyett is szívesebben használtam.
Amikor kijöttem, még csak hasonlóval sem találkoztam, ami legalább annyira jó lett volna, mint az a rázókeverék.
Sokáig nem is éltem nélküle, mert megkaptam a receptúráját és kikevertettem itt. Igaz, speckó gyógyszertárba kellett vele menni (Dee Whyba), mert a hozzávalói itt különlegesnek számítanak :)
Elég drága volt: a 200 ml üveg $60-ba került! Hűtőben egy évig is eláll, úgyhogy legalább jó sokáig kitart.
Persze, amikor tavaly öcsém meglátogatott, akkor hozott nekem két üveggel, legyen bőségesen :)

Most, hogy a szúnyogok megint élik világukat, jó szolgálatot tesz a rázókeverék.

Ha véletlenül valakinek szüksége van rá, íme a receptúra:

Suspensio zinci aquosa 100g

Ziuci oxydati                        20,0 g
Talcum                                 20,0 g
Glycerin                                10,0 g
Alkohol 70%                        10,0g
Aeth.menthe.pip.                 0,200 g
Sol.acidi borici 2 %             40,0  g

3 megjegyzés:

Em írta...

koszi!

GasztroRéka írta...

Ez tényleg nagyon jó, én is ezt használom! Az sem zavar, hogy fehér... Ügyes vagy, hogy megcsináltad! Mo-n szerintem ez a legolcsóbb! Más csípésre is használtuk, és akkor is használt.

Gabriella írta...

Erre tippeltem Zsebi lábán az előző posztban, ahol egyébként zsenik a képek :)