Tasmán túránk - Negyedik nap

Vasárnap borús reggelre ébredtünk. Mára terveztük a hajókirándulást, így örültünk, hogy nem esett, de mire befejeztük a reggelit és kijelentkeztünk a szállodából, már zuhogott.

A hajón olyan sok utas volt, hogy csak lestem, honnan került elő ennyi ember? Szerintem voltunk vagy 180-200-an, és mint korábban említettem, minden nap két hajó megy végig az útvonalon...

Az egyik lenti kabinban játszószoba lett berendezve, amit Zsebi gyakran fel is keresett. Természetesen mami tartotta szemmel, míg daddy a fényképezés rejtelmeiben mélyedt el :)

Az út során kétszer álltunk meg: egyszer a Sarah Island-on, amely egykor fegyenctelep volt, egyszer pedig egy erdőtúrán vettünk részt.

A Sarah Island egy kicsi sziget, mely a XIX. században élte "fénykorát" - ha lehet ezt mondani egy fegyenctelepről :) Az ide deportált rabok hajókat építettek a kormányzat részére. Mielőtt azt hinnénk, hogy ez milyen helyes, legalább csináltak valamit, nem árt ha tudjuk, hogy ezek a rabok nem a legveszélyesebb gyilkosok voltak. Általában olyan komoly bűntényeket követtek el, mint pl. kenyérlopás vagy verekedés...

A szigeten maradt néhány rom, azokat megcsodáltuk, miközben túravezetőink szórakoztató történeteket meséltek az itteni életről. Hogy az előadás igazán élvezetes legyen, a történetek szemléltetésére egy-egy nézőt is bevontak a játékba :)

Az erdőtúra csodálatos volt. Az ősi erdőben, ahol a fák törzsét hihetetlenül bevonta a moha, 2000 éves Huon fenyőket is lehetett látni. Ezek kivágása ma már tilos, de hajdan nagyon népszerűek voltak. Ma már csak az a Huon fenyő kerülhet forgalomba, amit a folyó kivet magából vagy nagyon régi raktári készletként megmaradt.

Miért különleges a Huon fenyő? Természetesen már maga a kor, amit megél, különlegessé teszi. Azon talán meg sem lehet lepődni, hogy 500 évesen válik csemetéből éretté és terem tobozokat :) Ezen kívül ez a fajta fenyő nem rohad el, nem megy tönkre. A fa gyűrűi nagyon vékonyak és sűrűek - egy-egy réteg kb. 1 mm-es. Színe nagyon szép, világos sárga. 

Strahanban mi is vettünk egy kisebb polc nagyságú, megdolgozatlan darabot, ami $30 volt. 

A képen a huon fenyő toboza (!!!) látható.

A második túráról visszatérve finom hideg ebéddel várt minket a hajó személyzete: saláták, felvágottak, lazac és sajtok képezték a menü részeit, amiből annyit lehetett enni, amennyit akartál. 

Ha jól emlékszem, délután kettő körül, de inkább később értünk vissza Strahan-ba.

Ha egyszer elvetődsz Strahanba, a hajótúrán való részvételt mindenképpen ajánlom. A legolcsóbb jegy $90-ba került (nagyon hamar elkapkodják), a drágább, ami az ablak melletti ülésekre szóló olyan $115-120 dollár lehetett (már nem emlékszem, pedig nekünk már csak az jutott...). 2 éves kor alatt nem kell fizetni. 

A hajótúra után bevágtuk magunkat a kocsiba és a Cradle Mountain felé vettük az irányt.

 
Azonban alig hagytuk el a települést, megálltunk, mert a kocsi furcsa hangot adott - nos, az egyik kerék, ami már addig is gyanús volt, teljesen leeresztett: defektes volt. Kerékcsere.

 E nehéz feladattal - csapatmunkában - Zsebi és én birkóztunk meg, míg daddy a sokkal több szakértelmet kívánó fényképezés rejtelmeiben merült el, megörökítve így az eseményt az örökkévalóságnak.

Na jó, pár kép erejéig ő is bepózolt* :)

E kis rövid kényszermegálló után már sima utunk volt és csak egyszer kellett megállnunk, hogy feltöltsem a mazsola készleteinket :)

Szerencsére eddigre az eső "kieste" magát, és néhány szemerkélős szakasztól eltekintve az időjárás kedvező volt a vezetéshez.

A Cradle Mountainbe érve (késő volt már, fáradtak és éhesek voltunk) betértünk az első "szembejövő" hotelbe, a Cradle Mountain Chateau-ba.

E két kép nem az enyém, hanem a google-ről vadásztam

Már a hotel hallja is nagyon megnyerő volt a hatalmas kandallóban lobogó tűzzel - szükség is volt rá, mert az 1000 méter feletti magasságban már igen csípős volt az idő.

Szobánk szép és kellemes volt, jó fűtéssel, a fürdőszobában zuhanyzó és masszázs kád. 

Mire kényelembe helyeztük magunkat, már 6 óra volt, így elindultunk körülnézni, hol és mit lehet vacsorázni. 

A szállodának két étterme van: egy svédasztalos és egy étlapos. A svédasztalos kajákkal már dugig voltunk, így az étlapos mellett döntöttünk. 

Nem is tudom, hogy fejezzem ki áradozásomat: isteni finom vacsorában volt részünk! Csak egy-egy főételt ettünk és egy édességet, az adagok nem is voltak nagyok, de annyira finomak és ízletesek voltak, hogy én speciel minden egyes falatot jól kiélveztem, mint valami édes bűnbeesést :)

Nem volt egy olcsó vacsora, de maximálisan megérte. Inkább egyek egy kicsit drágábban, de valami nagyon finomat, nagyon emlékezeteset és ez a vacsora ilyen volt. Le a kalappal a szakács előtt. 

Sajnos, nem írtam fel az ételeket neveit, pedig kellett volna... Az én fogásom, ha jól emlékszem spenótos gnocchi volt, ami ugyebár rém egyszerű étel (khm, tudom, nem paleo...), de mégis valami varázslatosat hoztak ki belőle. Férjem valamilyen húst evett (ízig-vérig paleo összeállításban), amiről ő is csak superlativusokban tudott beszélni. 

A desszert vaníliás Earl Greyben párolt körte volt - nyami :)

Annak ellenére, hogy az ételek nevei nem maradtak meg, az ízek, az élmény maximálisan és tasmáni túránknak ez a vacsora volt az egyik fénypontja.

Vége a negyedik napnak.

* A kereket természetesen daddy cserélte ki, de mi valóban hathatósan segítettünk. A csavarokat például tényleg én húztam meg, és nem, nem estek ki később sem.