2011. január 10., hétfő

Még mindig várandósság

Csütörtökön voltam a szülésznőnél. Mint említettem korábban, az egyik szokásos rutinvizsgálat a vérnyomáson és a babaszívhang meghallgatásán kívül a pocakmérés. 
Nos, most a szülésznő úgy ítélte meg, hogy a baba kisebb, mint amekkorának lennie kéne, ezért adott egy újabb beutalót az ultrahangra. Gyorsan igyekezett is megnyugtatni, hogy a pocakmérés elég szubjektív, más lehet, hogy 1 cm-rel hosszabbat mérne, de azért mégis csak jobb lenne, ha készülne egy UH.
Mivel csütörtökönként szoktam Mona Vale-be menni és láttam, hogy ott is van UH, ezért oda kértem a beutalót, ott pedig csak bementem és fél óra múlva el is tudták végezni a vizsgálatot. Azért nem kellett ott ülnöm egy fél órát, közben elintéztem a dolgomat a szomszédos postán :)
Az ultrahang vizsgálaton megállapították, hogy valóban egy kicsit kicsi a baba, de egyébként minden rendben lévőnek látszik: jó a szívhang és a kicsi lány elég aktív is (engem meglepetésként is ért, hogy kicsi, mert annyit ficánkol, rugdos és fészkelődik odabent, hogy azt hittem, túl nagy, nincs elég helye és már ki akar jönni). 
"Belső" ultrahangra is sor került, amihez félig le kellett vetkőzni. Mi nők, tudjuk, hogy történik egy nőgyógyászati vizsgálat Magyarországon, ezért is akarom megosztani olvasóimmal, hogy itt hogy történt mindez. 
A doktornő adott egy sötétkék színű, nagyon jó minőségű, de eldobható köpenyt, azt kellett magamra vennem a vizsgálat idejére. Míg én átvedlettem, kiment a szobából, hogy az addig készített felvételekről egy másik orvossal konzultáljon. Amikor visszajött, fel kellett feküdnöm az ágyra (azon természetesen teljes hosszában védőpapír, meg minden), a fenekem alá pedig betett egy kartonból hajtogatott dobozt, hogy a vizsgálatot a megfelelő helyzetben lehessen elvégezni. 
Senki más nem volt a szobában, így  asszisztens sem (az a háziorvosnál sem szokott bent lenni). Nem volt kényelmetlen félmeztelenkedés és lábtartó sem. 
Oké, ez nem egy nőgyógyászati vizsgálat volt, csak egy belső ultrahang, de szerintem a különbség így is érthető.

A végeredmény továbbra is az, hogy a baba egy kicsit kicsi, de egyébként minden normálisnak tűnik, úgyhogy nem kell aggódni.
Az egészet csak azért írtam le, mert számomra ez az eset megint csak a pozitív tapasztalatok sorát gazdagítja.
Lehet, hogy normális esetben csak 2 ultrahang van a várandósság során, de ha szükségesnek látják, minden további nélkül elvégzik az extra ultrahang vizsgálatot. 

Mellesleg, kevesebb, mint 4 hét van végre, de szülészorvossal még nem találkoztam... :)

14 megjegyzés:

Hella írta...

Hüvelyi UH ilyen későn? Mit néztek vele?

Alexandra írta...

Azt a választ kaptam, hogy nagyon lent van a baba feje. Amin nem is csodálkozom, már egy hónapja megfordult...

Alexandra írta...

Még annyit, hogy ezelőtt még csak hasi UH-n voltam, mindkét várandósság alatt.

Hella írta...

Nekem hüvelyi UH-t csak a terhesség legelején csináltak, amikor még alig látszott. Csak mint petezsák és a rendes, hasi UH-val nem látszott volna.

Ilyet még nem hallottam, hogy ilyen későn ilyet csináljanak, de biztos szoktak. :) Csak meglepődtem.

Alexandra írta...

Itt a 12. hét előtt egyáltalán nem csinálnak UH-t. Az első 3 hónapban azt vallják, hogy ha terhes is vagy és valami baj van, úgy sem tudják megakadályozni a természetet, úgyhogy felesleges foglalkozni veled...

Gabriella írta...

lássuk be, Te sem vagy egy Góliát! :) ezt nem mérlegelik? egy 48 kilós nőben nem fog akkora baba fejlődni, mint egy 80 kilós asszonyban. gondolom. vagy ez hülyeség? mert gondolom néhány dekáról beszélünk. nem ritka a 2,5 kiló körüli baba, és a 4,5 kilós sem. a kettő között "normális"-nak mondható a magzat súlya. a Tied 2,5 alatt lehet? nyilván nem.
csak értetlenkedem.
***
milyen jó, hogy szülészorvossal még nem is találkoztál! itthon meg ha diagnosztizálják a terhességet, már is futás a FOGADOTT orvoshoz, fixálni mindent, ha azt akarod, hogy ne a portás vezesse majd le a szülésed... mondjuk vicces, mert ha van is fogadott orvosa itthon a nőnek, akkor is elég nagy az esély arra, hogy a szülési folyamat 5-10%-ánál van jelen a doki. ha minden rendben van, nincs is több szükség rá, de akkor minek ez a hercehurca a doki "fogadás" körül... ez már olyan agyba táplált baromság, a dokinak pénz, a kismamának meg egy látszólagos biztonságérzet, hogy megtett mindent (legalábbis e téren) azért, hogy majd akkor is minden feltétel rendben legyen.
bocs ha hosszú voltam.

Alexandra írta...

@Gabi:
Itt csak az ülőhosszát mérik, nem a súlyát. 34 cm-ert mért a szülésznő az elvárható 37 +-1 cm-hez képest.
A 3 héttel korábban mérthez képest csak 1 cm a különbség.

A többivel egyébként egyetértek. Van hol spórolni a magyar egészségügyben, legalábbis ezen a téren.

Gabriella írta...

ohh, hát az a 2-3 cm...
az a baj, hogy az egészségügyben való spórolás az csak egy dolog, de a dokik zsebbe való "lefizetése" túl azon, hogy nem kis pénz, pláne a TB-nk levonásának tudatában, még gusztustalan is... de hát míg egy orvos hazavisz teszemazt 120 000 Ft-ot, addig miről is beszélünk...
na mindegy, ne morgolódjak, várjuk a kis Hölgyet nagyon, innentől bármikor jöhet, nem? :)
bár azért még maradjon bent, és mindenki megnyugtatására hozza be azt a néhány centit... :)
már most szólok, rengeteg képet kell majd feltenned!!! olyat is, amin a bölcs Bátyó simizi, fogja, puszilja, stb... :)

Névtelen írta...

Hát én az ausztrál rendszerrel sem tudok teljesen egyetérteni. Morbid az hogy nőgyógyászati vizsgálatot csinál a háziorvos, vagy a nővér. Nekem egyszer volt azóta megfogadtam itt is csak magánba vagyok hajlandó elmenni, mert kritikán aluli. Ráadásul szerintem nagyon szánalmas hogy csak most végeztek "belső uh-t" és nem korábban, bár én a rendszerese ellenőrzés alkalmával mindig is kérni szoktam. De minden nézőpont kérdése, ez az enyém volt. Magyarország az egyik véglet, ez meg a másik ami itt van!

Alexandra írta...

@Névtelen:
Nem vagyunk egyformák - én nem hiányolom, hogy nem nyúlkálnak bennem úton-útfélén teljesen feleslegesen. Korábban nem volt indokolt a belső UH, így nem csináltak.
Szerintem két UH (normális esetben) elegendő, bár nekem most a második várandósság alatt ennél több volt (belejátszott, hogy veszélyeztetettként kezdtem az egészet és már az elején is volt 1 extra).
Nőgyógyászati vizsgálaton még nem voltam - se háziorvosnál, se nővérnél.
Nekem jó tapasztalat az, hogy bizonyos vizsgálatokat minden facni nélkül elvégeztetnek, ha szükségesnek látják, de feleslegesen, rutinszerűen nem.

Timi Jakab írta...

Kisebb gondjaim voltak mostanában nögyógyászati dolgok terén. Nem komoly már minden megoldodótt.Én is elmentem egy UH-ra kivűl-belül megnéztek. Nagyon kedvesek, aranyosak, segítőkészek voltak. Ketten voltunk bent a vizsgálaton a vizsgálóval. Nem orvos volt de teljesen értette a dolgát! Az otthoni helyzettel össze sem tudnám hasonlitani.

@Alexandra
Kitartást az utolsó pár méterig! Nagyon szurkolok nektek és sok sok pihenést, nyugalmat (csak kevéske lakásfelújitást):-)és sok sok örömöt a két kis apróságodhoz! Üdv.:Timi

Alexandra írta...

@Timi:
Örülök, hogy neked is jó tapasztalataid voltak :) Valóban nem lehet összehasonlítani az otthoni helyzettel.

Köszi a jókívánságokat :)
A januárunk ugyan zsúfolt, de februárra már nem tervezünk semmit :D

Mackómama írta...

Szia,

ó te jó ég! Már csak 4 hét??? Huhhh, de közeli. Itthon biztosan Maternát vagy Elevitet szedetnének veled marokszámra. Persze, mert az itthoni orvos biztosan nem olvassa a szuper gasztroblogodat :-)

Egyél sok vitamint, no meg oxigénnel dúsított vizet igyál (ha lehet ilyet kapni nálatok) az segíti -többek között- a lepény jó oxigén ellátottságát.

Nagyon szurkolok hogy minden rendben legyen a pici lánnyal!

Sok puszi nektek!

Gabriella írta...

gyanús ez a csend... :)