2011. január 2., vasárnap

Így telt az év utolsó napja

Barátainkat látogattuk meg, ahol a felnőtt társaság mellett rengeteg gyerek is volt. Bár egyik sem Zsebi korosztálya, ő egy ideig boldogan követte őket, játszott velük, majd egy felmosóvödör tologatásával kötötte le magát. 
A vacsora két ütemben zajlott: először a gyerekek ültek le, majd mi, felnőttek foglaltuk el az asztalt. Zsebi nagyon ügyesen ette a BBQ-n sütött kolbászt és bárány husit :)
A húsok mellett volt még spenótos-fetás pite (a vendéglátó háziasszonyunk görög származású), caprese saláta és krumplisaláta. 
A vacsorát házi készítésű pavlova tortával zártuk. 


Zsebi körülbelül fél 11-re lett annyira fáradt, hogy végre elaludt a nappali ülőgarnitúráján. Ezek után már nem zavarta zaj, fény, semmi sem, pedig éjfél után mi felnőttek is oda települtünk be a kert helyett.
Este 9-kor megnéztük a TV-ben a sydney-i családi tűzijátékot, majd éjfélkor az "igazit" is. 
Sydneyben ugyanis két tűzijáték szokott lenni: a gyerekes családokra gondolva van egy rövid változat, majd éjfélkor van az igazi látványosság, amit a nemzetközi TV csatornák is be szoktak mutatni.
Az éjféli tűzijáték alatt pezsgővel koccintottunk, majd zenét hallgattunk és beszélgettünk.


Őszintén szólva, én rettenetesen fáradt voltam (előző éjjel többször is fel kellett kelnem Zsebihez), és nekem kellett volna hazavezetnem (lévén, hogy nem ittam alkoholt), de a házigazdáink felajánlották, hogy nyugodtan ott aludhatunk és e lehetőséggel éltünk is. 

Reggel 9-re értünk haza.
Otthon, édes otthon!
Január elsején gyönyörű, napsütötte forró napunk volt. Az égen sehol egy felhő és már reggel 9-kor 26 C fokot mutatott a hőmérő - napközben pedig a 35 C fokot is elérte. 
Tulajdonképpen egész nap pihentünk, hol a párom, hol én, hol Zsebi dőlt le egy órára, hogy pótolja az éjszaka kimaradt alvást. 
Felvágtuk az első, kertünkben termett papayánkat, illetve én ehettem meg az egyetlen érett, saját termésű eprünket. Mindezt olyan gyorsan, hogy fotó nem is készült róluk :)


Szép szilveszterünk volt, én nagyon élveztem, hogy semmit nem kellett csinálnom :)

Néhány fotó az év utolsó és első napjáról:

 Zsebi a teniszezés alapjaival ismerkedett:




Reggel, mivel ő volt az egyetlen, aki kialudta magát, hazafuvarozott minket:

Reggelire barackot evett, amit a fűrészével vágott szeletekre:

3 megjegyzés:

Gabriella írta...

Zsebi minden posztbejegyzéshez mellékelt fotón egyre nagyobb fiú, őrületes tempóban alakul :)
Sosem lehet megszokni azt a nagy különbséget, ami az ottani, és az itteni időjárás között van :) Itt szilveszter éjjelén nagyon hideg volt, kb -10 - -18 fok lehetett, attól függően, az ember hol volt éppen az országban. Sőt, még a hó is esett, legalábbis Pesten.
Nos Anyuka, már csak (kb) 4 hét??? :)
BUÉK! :)

Alexandra írta...

@Gabi:
Ne is mond, elképesztően nő, elképesztően nagyfiú! Már most annyira független, önálló akaratú, pedig még nincs 2 éves!
Bizony, már számolom a napokat visszafele :D Kórházi táska nagyrészt összekészítve és most már két gyerekülés van az autómban :)

Gabriella írta...

Vajon kitől örökölte ezt a független,- önálló akaratot? :D