2011. június 20., hétfő

Hamilton Island 1.

Május végén pár napot északon, vagyis melegebb vidéken töltöttünk, Hamilton Island-en.
Mindannyian nagyon élveztük a pihenést, a napsütést, a kellemes meleget és úgy egyáltalán azt, hogy egy kicsit kimozdultunk.


Zsebi nem emlékezett rá, hogy már ült repülőn, így újra rácsodálkozott az egészre. Azóta is emlegeti, hogy "jepű", meg "jepűő" :) Mivel már elmúlt 2 éves, most először ült külön székben - természetesen az ablak mellett. Leszálláskor azonban mindig valamelyikünk ölében kötött ki, mert fájt a füle :S Enni nem volt hajlandó, így maradt szegénynek az ordítás :( Legközelebb rágóval fogok próbálkozni, amit még időben odaadok neki.


Sophie remekül viselte az első repüléseit, olyannyira, hogy a visszafele úton átaludta a leszállást.


Mivel rengeteg képet készítettünk, több adagban fogom közzétenni őket.


Sophie már ilyen nagy :)



A Yacht Club épülete



Nézzük a repülőket. Illetve itt csak én nézem :)


Nagyon közel szálltak le, jól meg lehetett figyelni őket.

A Yacht Clubban: e képen minden lámpa a mi termékünk :)














Vajon minek a nyomai? :)*


Homokcsata








* Zsebi belemarkolt a homokba :)

8 megjegyzés:

Unknown írta...

Lámpák? Ti terméketek?

Alexandra írta...

Jaja. Ezeket a gipszkartonba süllyesztett lámpákat mi gyártjuk. Jó őket viszontlátni egy ilyen flancos helyen :D

Unknown írta...

Mármint a férjed cége? Saját cége van?

Alexandra írta...

Igen.

GasztroRéka írta...

:) Örülök,hogy újra írsz! Vártam már nagyon!
Régen azt hittem, hogy a férjed zeneszerző.:)
Zsebi mivel játszik az utolsó előtti képen?
Reggel beakartam neked linkelni a Díványos cikket, de a facebook nem engedte.
Én meg elolvastam amit a nomád családról küldtél, érdekes körbejárom a témát, amint lesz rá időm.
Vannak nomád családok, szóval nálam ezért nem egyértelmű, másért sem.

B. Gabi írta...

Navééégre! Gratula, szépek vagyok! Várom a további képeket!!! :)

Unknown írta...

Nagyon jok a kepek, gratula, jojjenek a szigetesek :))

Alexandra írta...

Pótlólag feltettem egy nyúlfarknyi videót.

@Réka:
Egy kókuszdió külső burkával játszik :)