Kicsimama

Álmomban néha még járok a házban.
Látom a falról lelógó tükört, a konyhát, a kicsi tévét, a Házi Áldást. Belépek a szobába, ami tele van ággyal, a sarokban a tükrös szekrény, a falon rokonaim esküvői képei. 
Az ajtó mögött a nagy kép, kicsipapa és kicsimama fiatal korában. Szeretnék közelebb lépni, megérinteni a képet, jobban megnézni, ahogy gyerekként. Felfedezni a kisimult arcokon kicsimama ráncos, szikár bőrét. 

Amikor kicsi voltam, sokat jártunk Vésztőre. Mindkét nagymamám ott élt és gyerekszemmel az egyik magas és testes, a másik alacsony és vékony volt (az anyai nagymamám még mindig él). Nekünk gyerekeknek logikus volt az elnevezés: ha az egyik nagymama nagy, a másik kicsi, akkor az egyik nagymama, a másik kicsimama. A mai napig fura, amikor kicsimamát nagymamaként kell említenem.

Kicsimama a falu szélén élt, az utca utolsó házában. Az utca felé a ház hátát mutatta, a fekete kapun belépve pedig a ház rövid oldala, a nappali ablaka előtt mentünk el. Kis előkertbe jutottunk, ahol a virágok buján, sűrűn voltak ültetve. Nem volt ez olyan igazi kert, mint nagymamánál, csak egy pici kis éden a szegénységben. 
A tornác sok évvel korábban be lett építve. Belépve az ajtón, az előtérbe jutottunk. Balra a folyosó függönnyel leválasztva, jobbra haladva a konyha lett kialakítva. A konyhaajtó előtt balra lógott a nagy, barokkos tükör, melynek hátlapja rég megkopott és benne minden homályosan látszódott. Teteje el volt billentve a faltól, hogy így többet mutasson. 
Furcsán harsogó volt ez a tükör ahhoz a szerénységhez képest, amit az egész ház mutatott. 

A konyhában, az ajtótól jobbra állt a mosogató tál, alatta a bádog kannával. Kicsimama egész életében nem volt bevezetve a víz a házba, a vizet a ház előtti, az úttest túloldalán lévő nyomós kútból kellett hozni. Emlékszem, néha még én is hoztam... nem sokszor ugyan.
Az ablak előtt, a sok kicsi fémvázas üvegablak előtt, az egyik oszlopnál állt az ezeréves gáztűzhely, melyhez a gáz palackból jött. Szemben az ajtóval állt a kredenc, tele edényekkel, fűszerekkel. 
Emlékszem, egyszer kicsimama kért, hogy "fiam, add ide nekem a cimetet - nem ismered a cimetet? Hát fahaj!"
Balra, a falhoz szorítva asztal, szék gyanánt a fal mentén pad. Az asztal felett a falra ragasztva valamelyik újság közepéről kalendárium.
Visszatérve az előtér-folyosóra, a bejárattal szemben nyílt a középső, mindenes szoba ajtaja, a ház eredeti bejárata. Az ajtó mögött ágy, balra a titkokat rejtő kisszoba ajtó. Balra szemben a kicsike, megsárgult fehér tévé, amelyen még a modern adások is '60-as évekbelinek tűntek. Előtte az ágy, melyen kicsimama rendszeresen hált. 
A szemközti falon egy másik kredenc, tele tányérral, tálalóeszközökkel. Fiókjaiban evőeszközök és kincsek, de a legtöbb részébe soha be nem néztem. Jobbra, a nagyszoba ajtaja mellett a keskeny kályha, felette a Házi Áldás, melyet annyiszor láttam, hogy megtanultam. 
A szoba közepén az asztal, körülötte székek. Az asztal tetején tálcán kancsó vízzel, csipkével lefedve, körülötte vizespoharak.
Az egész szoba kicsi és zsúfolt volt ennyi bútornak. Ha az egész család összejött, így is csak turnusokban tudtunk leülni ebédelni.


A nagyszoba meglepő módon világos volt, ahhoz képest, hogy csak egy nagy ablaka volt.
Az ajtótól jobbra állt a két, termetes fekete (vagy sötétbarna?) szekrény, mindenhol máshol ágyak voltak a falnak tolva. A bal szemközti sarokban állt az öltözőtükör, melynek valamelyik fajtája mindegyik házban megtalálható volt. 
Középen kis kerek asztal, magasabb, mint a mai dohányzóasztalok, két oldalán fotelek - vagy székek? Már nem is emlékszem :(
A döngölt padlón mindenhol csíkos, hosszú rongyszőnyegek voltak leterítve. 


A titkokat rejtő kis szobába csak ritkán léptem. Ajtaja mindig csukva volt és valahogy tudtuk, hogy oda nem szabad belépni. A szoba akkor is sötét volt, ha odakint hét ágra sütött a nap, mivel az utca felé csak egy picinyke ablaka volt, a tornácra néző nagy pedig a beépítés óta semmit sem ért. 
Két nagy parasztágy volt a szoba közepén, összetolva, rajta a sok dunyha, párna, paplan felhalmozva. Az ajtó mögött ruhásszekrény, a kicsi ablak előtt pedig mintha egy komód állt volna, rajta díszes bögrékkel és egyéb dísztárgyakkal. 
Soha nem tudtam igazán feltérképezni a szobát, így erről a helyről van a legkevesebb emlékem.


A beépített tornácról a fészeren át lehetett az udvarra lépni. Emlékszem, mindig megcsodáltam a zárszerkezetet, mely fából készült és az ajtó mindkét oldaláról működtetni lehetett. Nem is igazi zár volt, inkább kilincsnek mondanám, de nem úgy nézett ki. 
A baromfiudvar nagy volt, az én gyerekszememnek hatalmas. Disznóól, mellette fehér ajtajú pottyantós wc, mögötte "olajbogyófa", aminek ferde törzsére sokszor felmásztunk.
Tyúkok, kakasok, libák, kacsák az udvaron, betonból készült itatóvályú. 


Volt még a portán olyan épület, aminek csak a falaira emlékszem, de sosem jártam benne. Vajon mit rejthetett? 


Kicsimama egész életében filigrán volt, élete végéig mindenhova biciklivel közlekedett. 65. születésnapjára egy új biciklit kapott a gyermekeitől, unokáitól. 
8 gyermeket nevelt fel (5 fiút követett 3 lány), akiktől ma már 24 unokája, 14 dédunokája lenne, sőt, már úton van az első ükunoka is. 


Kicsimama ma lenne 90 éves.