2011. április 5., kedd

A kontinuum-elv I.

"Az újszülött csecsemőt száraz, élettelen ruhába burkolják, holott ősi vágya, hogy csupasz bőre anyja finom, meleget sugárzó, élő testéhez simuljon. Egy dobozba teszik, és otthagyják, hiába zokog, egy kalickába, ami teljesen mozdulatlan (először tapasztal ilyet a teste az evolúció évmilliói avagy a méhen belüli boldog örökkévalóság során). Nem hall mást, mint a többi áldozat panaszos sírását, akik ugyanazt a leírhatatlan kínszenvedést élik át. A hang számára semmit sem jelent. Csak sír és sír; a levegőnek frissen kitett tüdejét feszíti az elkeseredés. De nem jön senki. Mivel bízik az élet jóságában, hiszen számára ez a természetes, azt teszi, amit tenni tud: sír tovább. Végül aztán, egy számára örökkévalóságnak tűnő idő után kimerülten elalszik.
Felriad, és a csönd és a mozdulatlanság határtalan rémülettel tölti el. Ordítani kezd. Minden porcikája üvölt a hiánytól, a vágytól és a kibírhatatlan türelmetlenségtől. Kiabál, ahogy a torkán kifér. Tovább már nem bírja elviselni a fájdalmat, zokogása elcsendesedik, majd alábbhagy. 
(...)
Mikor felébred, bepisil a pelenkájába, ami átmenetileg elvonja a figyelmét a szenvedéséről. De a vizeléssel járó kellemes érzés és a meleg, nedves folydogálás az altestén gyorsan elmúlik. A melegség egy helyben marad, majd hideg és nyirkos lesz. Rúgkapálni kezd a lábával. Megfeszíti a testét. Zokog. A vágyakozástól el van keseredve, ruhája nedves és kényelmetlen, kiabál, és nyomorúságosan érzi magát, míg a magányos alvás el nem csitítja.
(...)
Nincs tudatos emlékezet, nincs egy szikrányi remény sem. Elviselhetetlen üresség, időtlenség, mozdulatlanság, némaság, hiány veszi körül. Kontinuuma kipróbálja a vészhelyzetre adandó válaszlépéseket, de ezek mind arra szolgálnak, hogy egy különben megfelelő bánásmód rövid kihagyásait vészeljék át, vagy hogy segítséget kérjenek valakitől, akiről feltételezhető, hogy erre készen áll. 
(...)
A csecsemő, aki épp csak néhány órája lélegzik, máris elért egy olyan pontot, ahol annyira eltájolódott a természetétől, hogy már a hatalmas kontinuum megmentő erői sem tudják megtartani. Nagy valószínűséggel a méh birtoklása volt az utolsó alkalom, amikor megszakítás nélkül kellemes közérzetben volt része, holott veleszületett elvárása szerint ennek élete végéig kéne tartania."

Folyt köv.

4 megjegyzés:

Bence es Szilvi írta...

ELMONDHATOM, HOGY EZEKET AZ UJSZULOTT CSECSEMOK ALTAL ATELT RETTENETES ERZESEKET NAGYON NAGYON NAGYON FONTOS LENNE KISZEDNI BELOLUK- (keseru-HAHA), MITOBB!!!! BELE SEM ENGEDNI MENNI A BEBIKBE!!!

Gratulalok Alexandra es millio millio koszi, hogy ezt felraktad!!! HA akar csak EGY anyuka-jeloltnek is felnyitod a szemet, mar megerte - de persze egyebkent is, hiszen teremtesz/erositesz egy uj, egy masik csoporttudatossagot, azt, amelyik SZERETO es EMBERSEGES.

Hella írta...

Ezt mondjuk leginkább a szcientológusoknak kellene elolvasni ... Bár biztos, hogy vannak olyan anyukák, akik folyton magára hagyják a babát.

Bence es Szilvi írta...

En speciel nemtom, mit mondanak a scientologusok /bar vmi remlik a sajtobol bizonyos szulesekkel kapcsolatban/, azt viszont tudom, hogy vannak anyukak,, es a sirast/el-nem-kenyeztetest (?) erolteto apukak, na meg a kulonbozo sirni-hagyni technikak,, amit alkalmaznak emberek, centrumok, stb.
Es akkor az emberiseg egy resze innen indul. Micsoda STARTvonal..... konnyen elkepzelheto a jovo ilyen erzelmi toltessel...

Mackómama írta...

Amikor ilyen stílusban megírt szöveget olvasok, nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy azért írják meg így, hogy nekem igenis LELKIISMERETFURDALÁSOM legyen. De nem lesz!
Mert én abban hiszek, hogy ösztönösen megadok mindent a gyermekemnek, még ha az elsőnél "bénáztam" is, de aludt a mellkasomon, a kezemet fogva, és igen, a gyerekünk miatt vettünk nagyobb ágyat (aztán lakást :-)) és imádom, ha a 13 éves még mindig velünk alszik, bár akkor Apa puffog, hogy nem fér el.... Legszívesebben akkora ágyat csináltatnék, hogy mind az 5-en elférhessünk benne.