2011. február 8., kedd

Kisfiú vagy kislány - szerencse?

Sokan megjegyzik, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy a kisfiúnk után kislányunk született.
Szerencse?
Bevallom, igyekeztünk egy kicsit rásegíteni erre a szerencsére és tudományosan közelítettük meg a témát.

Az én családomban egyértelműen fiú dömping van, körülbelül 2:1 arányban. Sőt: az egyik nagymamámnak 7 fia született a 3 lánya előtt! 
Na, én már ahhoz túl későn kezdtem el szülni, hogy ki tudjam várni a lányokat, gondoltam, így utánanéztem, hogyan lehet növelni annak az esélyét, hogy milyen nemű utódunk szülessen. 

Ötleteket persze kaptam (el kell sietni, nem mindegy a póz, stb), de egyik sem tűnt elég tudományosnak, kísérletként pedig túl nagy lett volna a rizikó. Ennél biztosabbra szerettünk volna menni. 

De ne húzzam tovább az időt, jöjjön a lényeg!
A módszert Czeizel Endre írta le. 
A gyermek neme akkor dől el, amikor a fogamzás történik, vagyis  petesejt és az ondósejt találkozik. A petesejt csak X kromoszómát hordoz, az ondósejtek egyik felében viszont Y, a másik felében X van. 
Az X-et (lány) hordozó ondósejtek lassabbak, cserébe viszont hosszabb életűek, mint az Y-t (fiú) hordozók. Az X-ek 3-4 napot is eléldegélnek a petére várva, míg az Y-ok csak 1-et.
Ha tehát pl. az együttlét 3 nappal a peteérés előtt történik, akkor a fiúsak gyorsan felfutnak a méhbe, de egy nap alatt elpusztulnak, mert a pete még nincs ott. A lányosak viszont szépen lassan bandukolnak felfelé, és addigra oda is érnek, mire a pete is megérkezik, és meg is tudják termékenyíteni, mert ők élnek is ennyi napig.
A dolog lényege, hogy tudd, mikor van a peteérésed. Ennek meghatározására több módszer is létezik (pl. hőmérőzés), én viszont beszereztem egy Maybe Baby-t, melynek segítségével a reggeli nyálból lehet megállapítani, hogy mikor vagyunk termékenyek.

Természetesen a módszer nem biztos, csak kb. 70-80 %-os.

Nekünk bejött :)

Sophie 1 hetesen

5 megjegyzés:

Csaszarok írta...

Alexandra, joggal vagy buszke a gyerekeidre. Nagyon aranyosak!

Nekunk is igy lett kislanyuk, masodszorra. Csak nem en terveztem. Mi ugy gondoltuk, hogy ujra elkezdem szedni a fogamzasgatlot egy hosszabb szunet utan, de kozbe terhes maradtam. Szerettunk volna masodikat, csak akkor nyitottuk meg a kis uzletunket es nem akartuk egyutt a kettot. De ha mar ugy esett, akkor annak akkor kellett megtortennie.

Tunde

GRETA írta...

Mi is ezen módszer szerint dolgoztunk, csak Emma fiúnak készült, Mátyás meg lánynak. Szóval éppen fordítva sült el, de így is jó. Ezek szerint a maradék 20-30 %-ba esünk bele.

Kósa Márta írta...

Nálunk is nagy a boldogság, mert a lombikbébis első unoka után (szükségszerű megoldás volt sajnos- csokoládé ciszta) augusztusra megérkezik a második gyermek. Áldás és öröm, mert ez azt jelenti, hogy a betegség háttérbe húzódott.
Ergo lehet kisfiú és kislány is fő az, hogy gyerek lesz!

Alexandra írta...

@Tünde:
Köszi :)

@Gréta:
Nem is tudom, az a jobb, hogy mindkétszer fordítva sült el, vagy ha legalább az egyik alkalommal bejött volna? :) De azt hiszem, módszer ide vagy oda a végeredménnyel elégedettek vagytok :)

@Márta:
Gratulálok a másodikhoz :) A legfontosabb, hogy egészséges legyen :)

Mézeskalács írta...

Teljes mértékig alátámasztom ezt az elméletet. Nálunk a harmadik leányzó győzött kitartással, mikor azt hittük még nyugodtak lehetünk:) Mindig három gyerkőcöt szerettünk volna, csak az eredeti elképzelés szerint a második és harmadik között kicsit nagyobb szünet lett volna, mint 15 hónap:) De hiszek abban, hogy oka volt annak, hogy éppen akkor érkezett. Úgyhogy immár két éve három lány anyukájaként büszkélkedhetek:)