2010. október 4., hétfő

Zsebi és egyebek a kertben

Néhány kép Zsebiről és a kertről + közkívánatra újabb két videó!


Zsebi részt vesz a kerti munkában:

Itt pedig csak szimplán szaladgál és élvezi a nyárias tavaszt:

 Így néz ki a lugasunk, amit csak tavaly alakítottunk ki. A szőlő és a telekhatár között leledzik többek között az ibolya, amit korábban már mutattam, illetve a kála.
A háttérben a szomszéd hatalmas, ronda háza áll - az egyetlen szomszédunk, aki belát a kertünkbe. Még jó, hogy egyedül él...

Zsebi dolgozik :)

Ide ültettem át a 3 epret, illetve két rukkolát. Muszáj őket lehálózni, mert különben az oposszum és a madarak lecsipegetik a még meg sem érett szemeket.


Íme az a két bizonyos kerámia cső, ami funkció nélkül árválkodott a kertünkben. Két különböző fajtájú kakukkfüvet ültettem beléjük, amik a kép készítése óta látványosan nőnek. Komolyan, naponta látni, mennyivel magasabbak lettek.

Alexandra Pálma :) Eddig cserépben volt, de most találtunk neki méltó helyet. Egyszer majd jó magas lesz.

Citromfa, limefa, szegfűk, sarkantyúvirágok


A cukornád mulccsal befedett háromszög, egyelőre beültetésre várva. Jelenleg csak a tavaly ősszel vett szilvafa és két paprika palánta árválkodik benne.


Babérbokor (lesz valamikor)

Szilvafa csemete és paprikák

Vadbanán és könnyező pálma

"Lila sor" - levendulák és egyéb lila virágok

Mangófa - talán két éve vettük?


Néha olyan komolyan tud nézni :)





Először segítünk daddynek...



... aztán ha már ellestük a technikát, magunk is megpróbálkozunk a fűnyírással :)

A munka végeztével pedig levehetjük a kerti gumicsizmát.

4 megjegyzés:

nita írta...

Előre elnézést kérek a kirohanásért, de imádom a csizmáját!

Alexandra írta...

:)
Egy kicsit még nagy a lábára, de az nem zavarja. Imádja a cipőket és ezt a csizmát is ő hozta elő, mielőtt lementünk volna a kertbe :)

B. Gabi írta...

Hát senki sem fogja elhinni, de az első amit írni szerettem volna, hogy a kiscsizma zseniális, és persze a benne lévő Kiskoma is, ahogy intézkedik :) Egyébként a videók oktatófilmek is lehetnének arra, hogy a gyerekek nem nevelhetők, hanem leutánozzák a felnőtteket, és emígyen nevelődnek. Tehát példamutatás! :)

Alexandra írta...

Néha olyanokat csinál, amit nem tudom kitől tanult...
Vigyáznom kell, mert jó lenne, ha a lustaságomat és a felfordulás körülöttem nem utánozná le... :)