Kedden elmentem a kismama csoportba, melyet a helyi védőnők szerveznek a hasonló korú csecsemők anyukáinak.
E héten a kisbaba altatása volt a téma.
Megnéztünk egy - régi - videót arról, hogy a csecsemő milyen mozdulatokkal jelzi, hogy fáradt, álmos.
Itt a mai napig azt tanítják, hogy ha a gyermeked álmos, pólyázd* be, fektesd az ágyába, sötétítsd be a szobát és hagyd, hogy saját magától elaludjon.
 |
| Kép innen. |
Én magam már a pólyáztatással sem értek egyet. Azt mondják, erre azért van szükség, hogy a baba a kalimpáló végtagjaival ne ébressze fel magát, másrészt pedig mert a baba az anyaméhben is szűkösen volt és a pólya erre az állapotra emlékeztetni.
Nos, véleményem szerint ez az utolsó állítás sántít, mert a baba nem volt 9 hónapig szűkös helyen, épp csak az utolsó harmadban. Amikor pedig már túl kicsi volt számára a hely, ki is bújt.
Én soha nem pólyáztam a gyerekeimet, mégsem ébresztették fel magukat "véletlenül" a kezeikkel, lábaikkal.
A videó szerint a gyereket az oldalára fektetve kell az ágyba tenni, de felhívták a figyelmünket, hogy ez már elavult, a jelenlegi javaslat szerint a hátára kell fektetni.
Ezzel kapcsolatban is fenntartásaim vannak. A háton fekvést azzal indokolják, hogy a bölcsőhalálban elvesztett csecsemők 70-80 %-át hason fekvő pozícióban találták, tehát a hason fekvés rizikó tényező.
Álljunk meg egy szóra: mi is az a bölcsőhalál? Egy olyan halál, aminek az okát nem tudjuk, látszólag nyilvánvaló ok nélkül történik.
Amikor én születtem, akkoriban a csecsemők háton feküdtek (lapos is hátul a fejem...). Amikor a kisebbik öcsém, akkor a hasukon. Az ajánlások mindig változtak. Kíváncsi vagyok, vajon az a tanulmány, mely szerint a hason fekvés rizikó tényező, mikor és hol készült? Mi volt akkoriban az ajánlás? Ha a vizsgálat idején a babák zöme hason feküdt, logikus, hogy több olyan csecsemőt fogunk találni a bölcsőhalált haltak között is, akik ebben a pozícióba voltak, de ezt ettől nem nevezném rizikó tényezőnek. Szerintem ha erről ma készülne tanulmány, akkor meg azt mondanák, hogy a háton fekvés számít annak.
A háton fekvést én már csak azért sem szeretem, mert félek attól, hogy ha a gyerek büfizik vagy éppen bukik, akkor a felbüfögött tej visszafolyik a légzőcsövébe. Igaz, ebben az esetben a halál okát nem neveznék bölcsőhalálnak, mert az oka ismert lenne, de nem hiszem, hogy ez bárkit is vigasztalna.
Kisfiam élete első 3 hetében aludt a hátán, de éjszaka rendszeresen problémát okozott neki a szopizás utáni visszaalvás. Egyszerűen nem ment neki és sokáig kellett büfiztetni is. Egyszer azonban a hasára tettem le aludni, ő pedig 2 perc múlva már aludt is. Innentől kezdve mindig a hasára tettem és megszűnt minden korábbi probléma.
Egyébként is, a gyerekek általában szeretnek a hasukon aludni, hisz így könnyen fel tudják venni a magzatpózt. Még az állatok is előszeretettel fekszenek a hasukon, mert az a legvédtelenebb testrészük.
Vissza a videóra:
A filmben bemutatták, hogy miután a bepólyázott, karjait mozgatni képtelen csecsemőt berakták a kiságyába, az sírva fakadt. Szegény ott ordított, ahogy a kis torkán kifért. Még egy grafikont is mutattak, hogy a sírás erőssége és a sírások közötti szünet hogyan változik.
Nem sokáig bírtam a jelenetet szó nélkül és hangosan megjegyeztem, hogy szerintem az a csecsemő 5 perc múlva aludna, ha az anyja karjaiban lenne. Azért sír és azért alszik el végül, mert nincs más választása, senki sem segít neki.
A kismamák helyeseltek, de azért egyszer megnézném, hogy vajon hányan hagyják a gyermeküket ordítani azzal a címszóval, hogy ezt látták a videón és ez a "helyes" eljárás.
Később a védőnő megkérdezte, hogy mi a jelenlevők véleménye a cumiról. A mamák felcsillanó szemmel dicsérték, hogy mekkora találmány.
Úgy éreztem magam, mintha a Marsról pottyantam volna oda.
Az óra végén megragadtam az alkalmat és kiosztottam egy-egy prospektust a Dunstan bébi nyelvről.
Ha csak egy babának segítek azzal, hogy az anyukája elmélyül a tájékoztatóban, odafigyel és megérti majd gyermekét, már jó érzéssel tölt el.
Dr. Szántó Imre tanulmánya a bölcsőhalálról (kételyek a háton fektetésről)
Preventing sudden infant death syndrome (SIDS) - written by Imre Szántó MD
Dunstan Baby Language (angol nyelvű tájékoztató PDF formátumban)
5 megjegyzés:
Nálunk Gréti koraszülött volt és valószínűleg ebből fakadóan a légzésével sokáig gondok voltak. Amikor megszületett ez senkinek nem tűnt fel, de élete 3. hetét kórházban töltöttük, mert elfelejtett levegőt venni. Rohammentő vitt minket kórházba. Amire beértünk, persze minden rendben volt, de bent tartottak. Innentől másfél éves koráig légzésfigyelőn aludt, mert a probléma rendszeresen előjött. Ilyenkor ugrottunk, és "ráztuk" a gyereket, hogy ébredjen fel, vegyen levegőt. Elég rémálom időszak volt. Ekkor olvastam a témában, hogy a bölcsőhalált olyasmi is okozhatja, hogy az agy nem kap meg egy ingert, egy utasítást, hogy ismét levegőt kellene vennie és ekkor örökre elalszik a baba.
Nekünk szerencsére olyan orvosunk volt, aki azt is elmondta, hogy a légzésfigyelő önmagában kevés, ha a szülő nem tudja, hogy mi a teendő riasztás esetén (ébreszteni a gyereket, akár kicsit megrázva őt, hogy határozott inger érje, ha ez kevés, megkezdeni a lélegeztetést, és közben azonnal hívni a mentőket, ha az első fázisra nem reagál).
Nálunk az első esetben egy olyan orvos jött ki, aki nem tudott mit csinálni a helyzettel. Nagyon durva volt. A nő lefagyott. Először nem hitte el amit mondok, aztán elhitte, mert realizálta és ekkor csak annyit tudott tenni, hogy hívta a mentőket. Szerencsére időközben újra beindult magától a légzése, így nem történt baj. A későbbiekben mindig gyorsabban reagált, nem kellett többet orvost hívni.
De teljesen mindegy volt neki, hogy hogy fekszik. Oldalt, hason vagy háton. Ha hason volt, akkor legalább jobban emésztett és a szelek is jobban távoztak.
Ezekről az "okosságokról" mindig az jut az eszembe, hogy nagyon fiatalon szültem, senki nem volt segítségem a férjemen kívül, és mindent úgy tettem a babámmal, ahogyan az ösztöneim diktálták. A védőnő jött, és mondta, "látom, sokan, sok jó tanáccsal ellátták,azért ilyen kiegyensúlyozott a baba"...hehe, persze.Arról nem is szólva,hogy én milyen kiegyensúlyozott voltam, mert minden természetes volt és kész.Ma már 2 lányom van, különbözőek, szóval azt se lehet mondani, hogy egyszer bejött. :)
Mindenkinek csak ajánlani tudom, figyeljen a babájára, figyeljen magára és minden rendben lesz.
@Hella:
Köszi, hogy ezt leírtad. Az utolsó két mondatodnak külön örülök.
Amikor a tanulmány angol változatát kerestem (be akarom vinni a védőnőnek), láttam, hogy dr. Szántó Imre valószínűleg szakértőnek számít a SIDS témában, mert a légzésfigyelőről is írt (miszerint vannak indokolt körülmények, amikor nagyon jó szolgálatot tesz).
Milyen jó, hogy Grétivel már túl vagytok ezen az aggasztó időszakon :)
@Pötipite:
Az a véleményem, hogy sokkal könnyebb az ösztöneinkre hallgatni, ha valamilyen okból kifolyólag magunk vagyunk, mint annak idején te, vagy én itt Ausztráliában, messze a barátoktól, rokonoktól.
Könnyebb volt megtalálnom a saját utamat, mert nem kaptam kéretlen tanácsokat, nem kötöttem barátságokat más kismamákkal, nem olvastam kismama magazinokat (vagy legalábbis nagyon keveset).
Nehéz lehet úgy az ösztöneidre hallgatni, ha mindenki épp az ellenkezőjét mondja annak, amit te tenni szeretnél.
De maximálisan egyetértek veled: mindenkinek a babájára és magára kellene figyelnie :)
En annyira tavol alltam a gyerekektol korabban, hogy varandosan vegigolvastam az osszes Kismama magazint, amit otthonrol kaptam es nagyon sok erdekes dolgot talaltam bennuk - bar kesobb a legtobb infora nem volt szukseg.
A 'Bababarat' banasmoddal kapcsolatosan viszont megerositest kaptam az ujsagokbol, illetve egy-ket konybol, mint pl. a Lelki koldokzsinor cimu.
Valoban meglehetosen zavaro, ha az ember lanya TUDJA, hogy mi kell a babajanak, viszont a kornyezetetol az ellenkezojet hallgatja.
Ennel mar csak egy rosszabb nekem: az allando osszehasonlitgatasok mas hasonlo koru csemetekkel.
I
Megjegyzés küldése