Zsebi 5 hónapos volt, amikor megvettem Jean Liedloff-tól Az elveszett boldogság nyomában - A kontinuum-elv című könyvet.
Az a rész, melyből tegnap csak egy "keveset" idéztem, az eredetiben több oldalt jelent. Annyira átéreztem a leírást, hogy komolyan felzaklatott - és azóta is erős hatást gyakorol a gyermekeimhez fűződő viszonyomra.
Nem volt könnyű az anyai ösztöneimre hallgatnom, miután Zsebi megszületett. Mondom ezt annak ellenére, hogy már a születése napján letértem a hivatalos ajánlások útjáról :)
Zsebi élete első hetében az ágyunkban aludt, majd átkerült a mózes kosárba, az ágyunk mellé. Nekem már ez is nehéz döntés volt, de ott volt ugye az erős nyomás: a férjem, az anyósom, na meg persze az újságok és a hivatalos ajánlások, hogy a gyereknek kiságyban a helye.
Nem éreztem magam akkor sem jobban, amikor 1 hónapos korától kezdve a kiságyában, a saját szobájában aludt éjszakánként. Az járt a fejemben, hogy ott van az a pici gyerek egyedül egymagában, miközben mi, a szülők sem alszunk egyedül.
Nem csak érzelmileg volt nehéz, bár elfojtottam az aggodalmaimat, de a várakozással ellentétben az alvás sem vált pihentetőbbé. Természetesen felébredtem a sírásra, átmentem, kivettem a kis picurt, a fotelben megetettem, általában egy kis szünetet közbeiktatva kicseréltem a pelenkáját (később meg EC-ztünk), aztán mindketten vissza az ágyunkba. Mindenki a sajátjába.
Általában mindezt legalább kétszer egy éjszaka.
Magyarországi utunk során gyakran megesett, hogy Zsebi az ágyunkban kötött ki. Akkor már elkezdtem olvasni a könyvet és a tapasztalataim csak megerősítették azt, amit a könyv és az ösztöneim is súgtak a kezdet kezdetén, ha figyeltem volna rájuk: az éjszakáink sokkal könnyebbé váltak.
Visszajövetelünkkel egyidejűleg Zsebi is visszaköltözött az ágyunkba és ott is aludt kb. 20 hónapos koráig.
Férjem ugyan kezdetben nem örült neki, de megvettem a könyvet angolul is, ő elolvasta - és maximálisan megértett és mellém állt.
Miért tartom jónak az együttalvást?
- a gyermeknek nem kell sírnia ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet. Olyan éberen alszol, hogy már akkor felébredsz, amikor csak kicsit jobban mozgolódik, fészkelődik, esetleg cuppogós hangokat ad ki;
- neked nem kell felállnod, kibújnod a jó meleg takaróból, elegendő csak odafordulnod a picurhoz és megetetned;
- a baba tehát biztonságban érzi magát, nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lesz, mintha minden éjjel sírnia kellene azért, hogy téged felébresszen és meg legyen etetve;
- te magad is kipihentebben ébredsz, mert az éjszakai ébrenléttel töltött idő jóval rövidebb, mintha ki kellene szállnod az ágyból, ráadásul nem is ébredsz fel olyan szinten.
 |
| Zsebi és daddy |
Természetesen az együttalvásnak van néhány feltétele:
- megfelelő méretű ágy: ahogy gyermeked nő, úgy egyre nagyobb helyet foglal el az ágyban, mert ide-oda forgolódik, keresztbe fordul, stb.;
- viszonylag kemény matrac: a puha matrac, mely nem biztosít sík felületet a baba számára, életveszélyes lehet, hisz akadályozhatja a megfelelő légzést;
- alkoholos és kábítószeres állapotban tilos egy csecsemővel együtt aludni. Remélhetőleg ez az állapot az átlag szülőkre nem jellemző...;
- párna nem kerülhet a baba feje alá, csakúgy, mint az ő ágyában sem;
- vigyázni kell a takarókkal is, hogy az ne legyen se túl nehéz egy csecsemőnek, se a légzését ne akadályozza (pl. ne kerüljön a fejére).
Ez így leírva nyugtalanítóbbnak hangzik, mint a valóságban, mert szülőként ezek a józan ész kategóriájába tartoznak.
Az együttalvás hátránya:
- a szeretkezéshez kell egy kis kreativitás ;)
- ha nem elég széles az ágy, akkor előbb-utóbb azt veszed észre, hogy állandóan kitekert testhelyzetben alszol. De mi, anyák, annyi mindenre képesek vagyunk a gyermekünkért... :)
Ha a szoba méretei lehetővé teszik, akkor az is nagyon jó megoldás, ha a baba kiságya oda van tolva a franciaágyhoz. Ez esetben a balesetek elkerülése végett ügyelni kell arra, hogy a kiságy ne tudjon elmozdulni.
 |
| Jó példa Kép forrása innen. |
Azt szokták mondani, hogy egy újszülöttnek annyira kevés dologra van szüksége - és ez tényleg így van.
A tapasztalataim alapján azt mondom: kiságy vásárlása helyett inkább cseréld nagyobbra a franciaágyadat :)
11 megjegyzés:
A részlet amit múltkor idéztél nem megy ki a fejemből. Jó szó amit használtál, mert engem is felzaklatott. Nagyon sokat gondolkodom azon, hogy mi lenne jó a manónak. A könyvet mindenképp megveszem, köszi az ötletet.
Az együtt alvás... hm. ebben nem értek egyet a könyvel. Már csak azért sem, mert soha nem szerettem még egy plüss állatot sem az ágyamban. Persze a férjem azért elviselem :) de van egy baromi nagy ágyunk, hogy amikor alszom még véletlenül se találkozzunk, mert rögtön felébredek.
Tudom, hülyén hangzik....
Ebből kiindulva inkább a kiságy mellett döntök a babánál, persze amikor megszületik a véleményem is változhat.
Azt hiszem, majd ranezek a konytarban erre a konyvre, koszi, hogy megirtad cimet :)
Nalunk az elso randik alkalmaval kiderult, hogy Lacko sem szeret egyedul lenni ugy altalaban sem, alvas kozben pedig vagy a labunk vagy a kezunk osszeer, ha en nem is birok ugy aludni sokaig, hogy egymasnak "kiflizunk".
Ahogy Bence megszuletett, tehat teljesen egyertelmu volt: ha mi tarsasagi lenyek vagyunk, o sem marad ki. Eleg makacs gyerek letemre engem nem erdekelt a sok jotanacs, viszont utananeztem 9 honap alatt a hasonlo szemleletu /es az osszes/ bebi-"neveles"nek.
A legnevetsegesebb az volt, hogy egy ujszulott elkenyeztetheto.
Viszont kinszenvedes vegigasszisztalni azt, mikor ismerosok eljatsszak ujszulott babaval, hogy "hagyjuk sirni, egyedul, sotet szobaban, meg kell szoknia" - szamomra ez a sotet kozepkor, de senkit nem akarok megserteni, a modszerre irom kizarolag!
Egyikunknek sem jutott eszebe kulon szobaba rakni, hogy egyedul nezzen/orditson/ ki a fejebol, mikor eleve mi, felnottek se kivanjuk azt magunknak.
Mellesleg most, hogy mindjart ot eves es ugyan a sajat agyaban alszik el - ami a szobankban van - tok jo, hogy idonkent atvandorol kozenk, mivel ilyen jo erzes a vilagon nincs megegy: osszebujni mindket szerettemmel, hisz Lackoval a labunk meg mindig osszeer, hiaba van ott kozepen egy cukinyuszi :))
Lehet, hogy konnyitett palya volt az, hogy az elejetol fogva az intim pillanatokban - az agyhoz kepest - kreativak voltunk, igy az agy maga tenyleg csak pihenesre es osszeeresre/bujasra van. Meg a birkozasra mostmar, mivel a 3.on lakunk, es kimeljuk a szomszedokat (rohangalas helyett).
Azt hiszem, ha lenne testvere Bencenek, vagy csinaltatnank egy agyat, vagy letennenk sok szivacsot a foldre, mert en biztos, hogy nem tennek egy gyereket sem ki masik szobaba addig, amig o maga nem erzi ugy, hogy mar szuksege van sajat teruletre. Ugyanis ez a pillanat is eljon - mindenben. Es akkor nincs rajta stressz, kenyszer.
Egyebkent mindentol fuggetlenul szerintem az anyai sziv erzi, hogy mit kell tennie. Csak ra kell hangolodnia sajat magara es a csemetejere :)
@Vera:
Nálunk is szépen berendezett gyerekszoba várta az újszülöttet, kiságyunk is van :)
Zsebi kb. egy éves kora óta ott alszik napközben, csak egy oldalon nincs rajta rács, hogy szabadon tudjon mozogni, így tulajdonképpen rendes ágyként használja.
A könyv csak annyit mond, hogy a természeti népeknél az újszülöttet soha nem hagyják magára, még éjszaka is a szüleivel alszik. Alapvetően nem nevelési tanácsokat ad, csak bemutatja, hogy dél-amerikai indiánok hogyan élnek és mennyire feltűnő a különbség az indián gyerekek és a nyugati gyerekek között.
Nagyon elgondolkoztató.
@Szilvi:
A könyv eredeti címe: The Continuum Concept - In Search of Happiness Lost
Az anyai szív érzi, hogy mit kell tennie, de nagyon könnyű "észérvekkel" eltéríteni.
Hisz nem az a jellemző, hogy mindenki megy a saját feje után, hanem inkább az, hogy követik az ajánlásokat.
Az ausztrál kismamák pólyázzák a gyereket, külön szobába, kiságyba fektetik őt, 3 óránként etetik, a hátán altatják stb.
Rengeteg beidegződés van otthon is, amit nehéz levetkőzni: naponta fürdetni a babát, méricskélni, stb.
Anyáink többsége mosható pelenkát használt, ma még sem ez a jellemző, és akkor sem szólal meg az ösztön, amikor a baba bőre csupa ekcéma.
Egy első gyermekes anyának hónapokra van szüksége, mire elég önbizalmat és tudást szerez, hogy tényleg mindent úgy csináljon, ahogy az ösztönei diktálják.
Vagy egy nagyon jó példára már a kezdetektől :)
@Vera:
Félreérthetően fogalmaztam, mert az nem derül ki a mondatomból, hogy Zsebi kiságya már a mi szobánkban van.
Mikor a gyerekeim megszülettek ők is velünk egy szobában aludtak. Sokszor úgy aludtunk el, hogy fogtam a kis kezüket. A Regi maga volt a megtestesült nyugalom, ő nem sírt csak nyöszörgött egyet és mar ott is voltam. Pillanatok alatt megvolt az etetés és a pelus csere és mar aludt is miközben én meg fogtam a kis kezét. Aztán én is lefeküdtem aludni. De nekem ez így soha nem volt fárasztó.
Andris az más volt, Ő lassan szopott és gyakran belealudt, néha velem együtt:-)Szerette ha ringatják, és mi ringattuk is:-) Érdekes, hogy akkor nem is gondoltam arra, hogy ez fárasztó nekem. Annyira jó volt karban tartani. Imádom a gyerekeimet, és még néha mai napig is tumultus van szombat reggelente az ágyunkban.
Tünde
PS: A kreativitás csak izgalmasabbá teszi a dolgokat:-D
Írtam egy hosszú bejegyzést, mikor elküldtem, azt írta, hogy sajnos nem tudja teljesíteni a kérésen (?). Lerövidítve az elszállt kommentem, annyit, hogy én teljes mértékben azonosulni tudok ezzel az ún. kontinuum-elvvel, olyannyira, hogy a bejegyzések olvasásakor bűntudatot ébresztett bennem, hogy anno bizony sok dologban lehettem volna okosabb... Mondjuk Ákossal sokáig együtt aludtam, egészen pici korában a mellkasomra fektetve aludt el mindig.
Ha mégegyszer babám/nk születne, sok ötletért visszanyúlnék a blogodba :)
még soha nem írtam, de rendszeresen olvaslak.
Sok dologban egyetértek, talán ha lesz kistestvér máshogy csinálom.
De egy dolog szöget ütött a fejembe: a "természeti népeknél" talán azért van éjjel-nappal velük, mert ott annyi veszély leselkedik rájuk, hogy az újszülött még elfutni sem tudna... azért mi itt élünk (civilizációban) ők meg ott.
A nagyanyáink, dédanyáink mintáját már nem kérdőjelezem meg, elvégre ők itt éltek.
Anikó
Első gyerek, bénázó anyu. Hülye könyvek, amik éjszakai szopizásról való leszoktatásról, egyedül való alvásra szoktatásról szóltak. Anyu jól bevette..... Had sírjon a kölök, majd elhallgat. Meg kell tanulni egyedül aludni.
Éjjel már csak komfort szopizik, nem kell az már neki. Szokjon le róla! És leszokott!
Második gyerek 18 hónap korkülömbséggel. Nincs mese nem alhat külön, mert 2 óránként sír, éhes. Nem tud pihenni a nagyobb. Képtelen vagyok kikelni a meleg ágyból, hogy odacaplassak a kiságyhoz. Aludjon velünk. És lőn. És nagyon-nagyon fájt!!!!! Te jó ég! Ez neki jó így és nekünk is. És mikor nyöszörög ott vagyok, símogatom és alszunk tovább. A nagyobbat meg hagytam mikor baba volt a külön szobában, a külön ágyban. Mondom, fájt! Hogy lehettem ilyen lüke. Azért sírt, mert velem akart lenni.
Másodikom így velünk aludt. Éjjel is szopizott. Másfél évesen szépen elválasztotta magát. És minden teketória nélkül átment a bátyjához aludni a gyerekszobába, mert ő biza nagyfiú már.
Harmadik gyerek. Már rutinszerűen közöttünk aludt. :)
Én azt nem értem, miért kell midnenkinek ( értsd: rokon, szomszéd, barátnő, ismerős, gyerektelen ismerős), kántálnia a jól beidegződőtt mondatoakt: baba külön szobában, világosban és zajban aludjon, nem kéne 40 percig szopiznia, már ezt meg azt kéne csinálnia, húú elkényezteted, hagyd sirni,hogy erősödjön a tüdeje húú igy húú úgy.. jézus.. áhhh sikitani tudnék. első három bizonytalan hónapom így zajlott. Majd összeraktam magam és azóta senki nem mond semmit, mert határozottan közlöm midnenkivel, hogy bizony nekünk igy jó:-))) Hordoztam, mert utálta a babakocsit, nappal a mi ágyunkban alszik besötétitett szobában háromszor és két perc alatt elalszik cicin. Éjjel együtt alszunk egy nagy 200 cm-es matracon hárman 3,5 hós kora óta :-). Éjjel ha megéhezik, vagy csak mamira vágyik odasimul hozzám. Nemsokára hathónapos az én tündéri nyugodt édes vidám mozgékony kislányom. Én nyugodt és kipihent vagyok. Olvastam én is a könyvet és nagyon megfogott és azonnal rendet tett a lelkemben.
Kata
Most találtam a blogra, 25 hetes várandós vagyok az első babánkkal. Sokat olvastam én is, mert kíváncsi voltam, miket írnak és, hogy az mennyire cseng össze azzal, amit a szívem súg. Akkor ajánlásra a kezembe akadt az említett könyv és döbbenetesen erős hatással volt rám és nagyon megerősítette, amit az ösztöneim is súgnak... Egyébként nem is kell olyan messzire menni, mert nem csak a természeti népek tesznek így. A kötődő nevelés is pont erről beszél, annak 3 alapelve van: együttalvás, igény szerinti szoptatás és hordozás. Én úgy tervezem, hogy a kiságy ott lesz a nagy mellett úgy, hogy levesszük a rácsot az ágy felőli oldalon (ahogy a képen is van), szeretném hordozni is sokat és etetni, ha éhes. Tehát kiépíteni a bizalmat benne felém és a Világ felé is.
Ezzel együtt azt gondolom, hogy a rugalmasság a legfontosabb. Látni, figyelni, hogy a babának mi a jó, mik az igényei és adott esetben az előre gyártott elvekkel szemben ehhez alkalmazkodni. Mindezt úgy, hogy érezze, ő a család része, de nem a közepe, hanem ugyanolyan fontos személy, mint a többiek. Szerencsém van, mert a Párom nagyon támogat mindenben, bízik bennem.
Nekem ezt súgja a szívem. Mégsem gondolom, hogy aki nem így tesz, rossz anya, vagy rosszat tesz, vagy akar a gyerekének. Hiszem, hogy minden szülőt a szeretet vezérel és az, hogy boldog legyen a gyerkőc és ő is. Mindenki a maga módján... (bár titkon azért vágyom arra, hogy mindenkinek ezt súgja a szíve, vagy, hogy merjen az ösztöneire hallgatni, mert nagyon erős a hitem ezekben a dolgokban)
Megjegyzés küldése