Gyilkosság a baromfiudvarban

Már a reggel is furcsán indult: a kutya nem ugrált. Láthatóan örömmel csóválta a farkát, de elmaradt az a szokásos "jaj, de jó, végre felkeltél, úgy örülök, hogy látlak, reggelit kérek, simogass meg, játsz velem" típusú lelkesedés, amit csak egy 7 hónapos, drótszőrű kis korcs kutya tud kifejezni. 
- Mi van veled? - kérdeztem tőle meglepődve, de csak a hátára feküdt és vágyakozó szemekkel simogatásra nyújtotta a hasát. 
A tyúkok is másképp kotkodáltak, mintha folyamatosan tojást tojt volna valamelyik. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Mégis, elhessegettem a gondolatot, a rossz érzést. Ugyan mi baj lehetne?
Csak reggeli után mentem le, hogy megetessem őket. A madarak nem az udvar sarkában álltak, ahogy szoktak, türelmetlenül várva a rutin gabonát, hanem egy kicsit beljebb csoportosultak.
- Vajon hol vannak a csibék? És Kis Barna? - futott át az agyamon.
Ekkor láttam meg a testet. Ott feküdt, élettelenül az udvar közepén. A kakas, a tyúkok, a kacsa, mind ott álltak körülötte és csipkedték az élettelen kupacot.
- Ó, nem! 
Szívem összeszorult és a férjemért kiáltottam.
A tyúkólhoz mentem és Kis Barna után kutattam: vajon bent van az ólban? Nincs ott. Erről jön a csipogás, hol vannak a csibék? Mind a négyet megtaláltam a lábakon álló tyúkól alatt. Gyorsan összeszedtem őket és a régi helyükre, a Nagy Kalitkába tettem őket. Ott biztonságban lesznek. 
Férjem közben leért, Zsebit is hozta. Én már az udvarról kérdezem:
- Ugye nem a Kis Barna?!?
A szinte csupasz földet mindenütt tyúktoll borította. 
A madár feje hiányzik. Bízom, remélem, hogy nem a kotlós fekszik előttem, hanem Ginger, a szabadlelkű, magányos tyúk, aki egy hónap alatt sem volt képes beilleszkedni a csapatba és mindig a maga útját járja. De valahol mégis tudom, hogy hiába minden remény, Kis Barna nem hagyná magára a csibéket. Ha nem ő lenne ebben a szörnyű helyzetben, most is a csibékkel lenne. Ahogy az elmúlt három hétben oly gyönyörűen nevelte a kis sárga csemetéket, hogy öröm volt nézni őket. Előző nap lenéztem a teraszról és ott feküdt a rozmaring bokor előtt, porfürdőt vett. A négy kis csibe pedig mellette heverészett. Nézték a mamát és utánozták. Kis Barna tökéletes kotlós volt. Azt hittem, ő lesz a mi örök kotlósunk, aki sok-sok csibét fog felnevelni. Aki mindent megad a csibéknek, amit ő maga nem kapott meg, mert olyan korán került hozzánk. Csibeként. 

Hogy mi történt? Soha sem fogjuk megtudni. Ginger eltűnt. Vajon él még? Talán egyszer hazajön. 
A csibék egész nap az anyjuk után csipogtak. Árvák lettek. 
A kakas ma többször is riadót fújt és az összes madár, még kacsa is, felment a tyúkólba. Fényes nappal üres lett az udvar. 
Mi volt az? Mi ölte meg Kis Barnát? Milyen állat az, amelyik csak a fejét vitte el, a testet ott hagyta? 
Még mindig sokkol, hogy Kis Barna nincs többé és ilyen szörnyű véget ért.
Egyfelől biztos vagyok: az életét áldozta a csibéiért. 

R.I.P.

Aznap éjjel a drága kutyusunk is meghalt :(((((((((((((((((((((((((((((((((((((