Tasmán túránk - Második nap

Péntek reggel kényelmesen felkeltünk, összepakoltunk (jobban mondva összepakoltam...), majd kerestünk a belvárosban egy reggelizőhelyet. Pár sarokra a szállodától találtunk is egy helyet. Mint kiderült, a férjem olyan ábrándokat kergetett, hogy reggel 7-kor már el is indulunk, hogy 5 óra múlva Strahan (ejtsd: Sztrón)-ba érjünk, de ez magunkat ismerve halva született ötlet volt. 
Hogy mi, magunktól, reggel 7-kor menetre készek legyünk?!? Na neeeee.... Akkor is nehezen megy, ha muszáj :)
10 órára azonban sikerült elindulnunk. ENNEK volt realitása :)))

A második nap útvonala - kék vonal

A Hobart térképem valahogy elkallódott, de végül nem hiányzott, mert nagyon könnyen kikeveredtünk a városból: irány az A10-es autópálya, amin aztán meg sem álltunk a nemzeti parkokig. Így mondom, többes számban, mert 3 nagy nemzeti park találkozik az út mentén: a Walls of Jerusalem, a Cradle Mountain - Lake St Clair és a Franklin - Gordon Wild Rivers  nemzeti parkok.

Nem autó reklám, hanem a bérelt autónk

Ebédünket (bizony már 2 óra felé járhatott az idő) a St Clair tónál ejtettük meg. 
A tó szép volt és nagyon szeles. Sokat nem időztünk itt, sétáltunk egy kicsit, hogy megmozgassuk a végtagjainkat és lefárasszuk Zsebit, majd tovább indultunk.
A helyi turista információnál persze tájékozódtunk, hol érdemes megállni az elkövetkezendőkben, így ennek megfelelően haladtunk.

Felhívom a figyelmet a háttérben látható havas csúcsra :)

Elsőként a Franklin River Nature Trail esett útba. Két nagyon szép patakkal lehet a gyalogút mentén találkozni: a Franklin River-rel és a Surprise River-rel. Az út teljes hossza kb. 1 km, amit kb. 25 perc alatt kényelmesen meg lehet tenni. Nincsenek fárasztó emelkedők, így gyerekeseknek vagy időseknek kifejezetten jó a sétaút. Sőt, még kerekesszékkel is meg lehet tenni.
Maga a Franklin-patak (na jó, angolban folyónak hívják őket, de ezek csak patakok ezen állapotukban) arról híres, hogy a '70-es években fel akarták duzzasztani, hogy erejével áramot lehessen termelni. A Zöldek előretörését innen lehet számolni, mert a lakosság és a Green párt részéről nagyon nagy ellenállásba ütközött a terv. Az addig szinte ismeretlen folyó nagy nyilvánosságot kapott és a nagy környezetrombolással járó, és mint később kiderült, teljesen felesleges beruházás tervét a közvélemény nyomására végül elvetették.

 Következő megállónk a Nelson Falls (vízesés) volt. Ez egy oda-vissza 700 méteres sétaút, amit kb. 20 perc alatt lehet megtenni. Könnyed emelkedőkkel és lépcsővel tarkított, de még mindig olyan nehézségű, amit a hobbi-sportolók (értsd: soha semmilyen testmozgást nem végző) emberek is simán megtehetnek és élvezhetnek. 
A gyalogút végén lévő vízesés látványa megéri a sétát :)

A Nemzeti Parkot elhagyva egy igencsak szerpentines úton elértük Queenstown-t. Queenstown hajdan népes bányaváros volt, mára egy unalmas kis településsé vált. A bányászat elsősorban a felszínen zajlott, ami jelentősen átalakította a környezetet. Az egykor volt erdők, növények eltűntek, helyette csak a kopár sárga felszínt látni. 
Régen nem volt semmi bajom az ilyen kanyargós utakkal, de most - lehet, hogy csak az teszi, hogy már családom van - örültem, amikor túljutottunk ezen a szakaszon.
A településen látszik, hogy nincs semmi, csak szegénység. Alig látni rendezett, virágos kertet, holott az ilyesmi elég jellemző Ausztráliára, bármerre is járunk.
(Ha szép képeket látsz Queenstownról, ne higgy a látványnak: annyit ér csak, mint csúnya nőről a jó fotó). 


Queenstown után már gyorsan elértük végállomásunkat, Strahan-t (ejtsd: Sztrón), ahol már az előre lefoglalt szállás várt minket.
Illetve csak várt volna, mert a foglalásunk az online ügynökségtől nem jött át. Szerencsére nem volt semmi gond, nálam volt a kinyomtatott, visszaigazolt foglalás (tanulság: az ilyesmi mindig legyen nálad!) és a szállodában is volt üres szoba. Sőt: jobb szobát kaptunk, mint amire a foglalásunk szólt, többletköltség nélkül :) Azért az ilyesmi nem mindennap történik az emberrel, igaz? :) Főleg, hogy szobánk kertre néző helyett tengerre néző lett :)))
Erkélyes, tágas, két hatalmas franciaággyal (queen bed), szép fürdőszobával és még fázni sem fáztam. 
Jó volt megérkezni és kipihenni magunkat a 8 órás út után, ami természetesen a megállások miatt nyúlt ilyen hosszúra, de egyáltalán nem bántuk.
Felmerült ugyan, hogy vacsorázni lemegyünk a kikötőhöz, de végül inkább a kényelmesebb (bár kétségtelenül drágább) megoldást választottuk és a szálloda éttermét választottuk. 
Szerintem jó döntésnek bizonyult, mert a kilátás igazán gyönyörű volt, főleg, hogy már alkonyodott. Svéd asztalos menüből lehetett választani, ami bár jól hangzik, én nem kívántam semmi mást, mint gyümölcsöt. De az is volt és persze mást is ettem :) A két fiú pedig szintén nem maradt éhen.

Vége a második napnak.