2010. augusztus 23., hétfő

Választások

Ausztráliában szombaton voltak a választások, ahova el is kísértük a család egyetlen választójoggal rendelkező tagját.

Nagyon kíváncsi voltam, itt hogyan is zajlik az ilyesmi.
Mint VargaK oldalán már olvashattuk, a választójog nem csak jog, hanem kötelesség is. Vagyis kötelező választójog van :) Ha nem élsz a választójogoddal, büntetést kapsz.

Szóval, mi is elmentünk választani.


Először is, itt nincs választási cédula, amit előre megkapsz, hogy melyik körzetbe tartozol, hova kell menned, stb. A médiából értesülsz a dátumról, na meg küldenek egy címzés nélküli ismertetőt, amit mindenki postaládájába bedobnak. 


Az egyik közeli iskola felé vettük az irányt, de nem a legközelebbit és még csak nem is a mi körzetünkben lévőt, hanem azt, amelyik a legközelebbi Bunnings barkácsáruház mellett van. Már csak azért is, mert ott is dolgunk akadt :)
A kapunál Labour párti szórólapos fickó álldogált és szórólapot nyújtott annak a kezébe, aki elfogadta. Hm, szóval itt nincs média csend? Nincs. Férjem közölte, hogy ő egy másik pártot keres, mire a fickó rámutatott egy ifjú hölgyre, hogy nála van az a fajta szórólap...
Hm... na, ez nem tűnik valami titkos szavazásnak, ha az ember már a kapuban hangosan kijelenti, melyik párt szórólapját keresi...!
A szórólap egyébként olyan információkat tartalmazott, hogy ha arra a pártra szavazol, akkor mit kell beikszelni a két űrlapon. 


Az iskola tornatermének kb. a közepe táján egy oszlopban volt elhelyezve 3 vagy 4 iskolapad, mögöttük egy-egy fő, előttük egy-egy vaskos fűzött könyv. Egy ilyen asztalhoz vettük az irányt, párom bemondta a nevét, a kis hölgy pedig kikereste a nevét a könyvből, amely tartalmazta a címét is. Nem kért semmilyen igazolást, jogsit vagy útlevelet bemutatásra, az egész csak bemondásra ment. A név mellett húzott egy csíkot, mellyel bejelölte, hogy az illető eljött szavazni. Megkérdezte, hogy aznap elment-e már valahova szavazni, majd a nemleges válaszra adott egy hosszú fehér papír"lepedőt" és egy kisebb, zöld színű papírt szavazni. Míg a férjem a szavazófülkék felé vette az irányt, én kifaggattam a kis hölgyet: ugyan honnan tudják, hogy valaki már volt aznap szavazni vagy sem? Csak azért, mert nemet mond, még nem biztos, hogy igaz is, ugye. 
A helyzet az, hogy a választás végén az összes, Arany Oldalak vastagságú könyvet számítógépen feldolgozzák, így összesítik a csíkokat, hogy ki volt szavazni. Ha egy név egyszer már pozitív jelölést kapott, a másodikra már hibát jelez a rendszer, és az illető büntetést kap. 
Az egésznek ugyanakkor előnye, hogy bárhol szavazhatsz.


Ez idő alatt férjem már be is ikszelte a papírokat. A fülkék egyébként a fal mellett sorakoztak, de egyáltalán nem egy függönyös öltözőfülkeszerűséget kell elképzelni, inkább csak olyan reptéri egymás melletti telefonállomásokat, ahol csak egy-egy fül van az asztallap két oldalán. 

Hogy én is tegyek valami hasznosat, a nagy lepedőt magam hajtottam össze, hogy bele lehessen dobni a kijáratnál elhelyezett két láda egyikébe. Az egyik felé az volt írva, hogy "fehér", logikusan azért, mert oda kellett dobni a fehér színű (lepedő) cédulát, a másik fölé pedig "zöld", ami nem azt jelentette, hogy a Zöld pártra adott szavazatokat külön gyűjtötték, hanem a zöld színű cetliket kellett odadobni. 
A fehérrel egyébként a szenátusba kerülő pártokra / jelöltekre szavazhattál, a zölddel pedig a parlamenti jelöltekre. 
Miután én a fehér cetlit bedobtam, férjem lelkesen követte volna a példámat a zöld cetlivel - persze ugyanabba a dobozba, de szerencsére sikerült megakadályozni, hogy egy érvénytelen szavazat szülessen :) (ha ez az lett volna). 


Hát, ennyi volt a szavazás, kb. 5 perc az egész, még annyi sem. Nem kellett sorba állni a fülkére (volt belőle bőven), nem volt választóbizottság, csak jó néhány szavazó.

Még egy fontos dolog: hogyan él választójogával az, aki épp külföldön van? 
Nos, mivel anyósomék épp külföldön vannak, erre is tudok válaszolni: előre.
Anyósom a megfelelő helyen jelezte, hogy az adott időpontban nem tartózkodnak az országban. Levélben megkapták a szavazócédulákat, amit ők kitöltöttek és egy harmadik személlyel aláírattak egy nyomtatványt, hogy a cédulákon valóban ők és nem más élt a szavazójogával. Majd az egész paksamétát postán visszaküldték. Mindezt kb. már 2 héttel ezelőtt megtették. 
Ennyi.


A választás végleges eredménye még nincs meg, de a jelenlegi állásról Eszter blogján már lehet olvasni.

4 megjegyzés:

Hableány írta...

Köszi a beszámolót. Jó rendszer.

Névtelen írta...

Nagyon érdekes,de Mo. szinte kivitelezhetetlen lenne egy ilyen rendszer,most is csalnak a kopogtatókkal is. Nem viccelek,nagyon jó,hogy te tisztában vagy az ausztrál választásokkal mert Mo-n az értelmesebbnek hitt emberek sincsenek tisztába a magyar választásokkal sem. Voltam kopogtatózni múlt héten és előtte,nagyon jó helyeken,jól vagy jobban szituált embereknél. Elképesztő mi ment,az egyik hölgy azt sem tudta mi az,hogy személyi szám,de gyakori,hogy az emberek nem ismerik a kopogtató cédulát. 20 évvel a rendszerváltás után. Te mikor leszel Ausztrál állampolgár is?
Még annyi ha itt kerülne a postára a szavazat...
Réka

Alexandra írta...

@Réka:
Teljesen igazad van, mert ehhez a rendszerhez olyan ország kell, ahol az állampolgárok általában jogkövető magatartást tanúsítanak.
Itt az emberek többsége betartja a 40-es sebességkorlátozó táblát, és eszébe sem jut kétszer elmenni szavazni.
Itt sem tökéletes mindenki és minden, de általánosan nem az a jellemző, hogy a kiskapukat, kibújókat keresnék.

B. Gabi írta...

még nem olvastam el a hozzászólásokat, amikor azt gondoltam, ideírom, hogy magyarországon a választójoggal rendelkező emberek úgy 2/3-ától meg kellene vonni ezt a jogot... hogy milyen okok miatt, abba nem bonyolódok bele, mert az is egy külön blog lehetne...