Magyarság

Miért van az, hogy ha hozzászól az ember egy online fórumon valamilyen témához és kiderül, hogy az illető nem Magyarországon él, akkor egyből előjönnek az olyan letorkoló hozzászólások, hogy "mi jobban tudjuk", "mi jobban ismerjük a rendszert", mert "mi itt élünk, Magyarországon", a külföld pedig "messze van" és "nem lehet összehasonlítani"?
Úgy gondolom, a hozzászólásaimban távol áll tőlem a kioktató stílus, igyekszem nagyon megfontolni, mit hogyan fogalmazok, ne legyek támadó, "mindent-tudó" stb.
Véleményem szerint sokaknak fogalmuk sincs, máshol mi hogy megy, hisz sosem próbáltak egy másik országban élni, sosem próbáltak ki egy másik kultúrát, egy másik rendszert. Nem rosszallásból mondom, hanem tényként. Én magam sem ismerem jó pár más ország rendszerét, nem tudom, más országokban mi hogy működik.
Ausztráliáról is hiányosak még az ismereteim, de azért mélyebbek, mint a turistáknak.
Ugyanakkor mégiscsak Magyarországon nőttem fel és nem élek még olyan régóta itt, hogy ezek az emlékek elmosódtak volna, vagy maguk a rendszerek (pl. egészségügyi, oktatási, stb) olyan mértékben megváltoztak volna, hogy már ne igazodnék ki bennük. Sajnos szó nincs erről, ugye? :)
Ha elmondod, abban az országban, ahol te élsz, hogy működnek egyes dolgok másképp, akkor nem azt hallom, hogy "igen, nekünk is erre kellene menni", "igen, ezt nekünk is ki kéne próbálni", "ebből lehet tanulni", "nahát, micsoda jó ötlet" stb, hanem a folyamatos ellenkezés, hogy "nem, ez nálunk nem működne", "ezt nálunk nem lehet megvalósítani", és a legfőbb érv: "ez Magyarország".
Szerintem ez elég szomorú hozzáállás, egy félreértett nemzeti öntudat.
Amikor az ember elmondja a véleményét, akkor a jószándék vezérli, a jobbítási szándék. Látjuk, hogy valami nem jó (hisz mindenki azt mondja), hogy valami nem működik (hisz mindenki emiatt panaszkodik), és ötleteket adunk, hogy hogyan lehetne javítani, változtatni. Nem csak óbégatunk, hogy "hát bizony", meg nem csak sajnálkozunk, panaszkodunk, hanem megoldási lehetőségeket mutatunk. És hát nem ez lenne a lényeg? Hogy ne csak azt mondjuk, hogy "ez nem jó", hanem javasoljuk a hogyant?
Amikor letorkolnak, hogy "ezt mi jobban tudjuk, mert mi ITT élünk, MAGYARORSZÁGON", akkor ezzel mintha a magyarságomat kérdőjeleznék meg. Holott nem tudják, miért élek máshol, miért nem élek Magyarországon. De igazából ez miért is lényeg???
Látom, hogy sokan, akik magyar létükre itt élnek, szeretettel beszélnek Magyarországról, az élővilágáról, az építészetél, a kultúrájáról, a hagyományairól.
Sokan továbbra is keresik a magyar, megszokott ételeket - nekem is jól esik időnként, még ha ritkán is készítek hagyományos fogásokat és én is szívesen mutatok be finom, itt is elkészíthető, az éghajlatnak megfelelő magyar ételeket a családnak, ismerősöknek, barátoknak.
A családok általában otthon is magyarul beszélnek (ahol mindkét szülő magyar), hogy a gyerekek megtanulják (vagy ne felejtsék el) a magyar nyelvet - én is kizárólag magyarul beszélek a kisfiamhoz.
Az ünnepeinket igyekszünk továbbra is részben vagy teljesen a magyar hagyományok szerint ünnepelni (pl. karácsony).
Időnként elmegyünk egy-egy magyar rendezvényre, de vannak, akik rendszeresen magyar klubba járnak vagy megint vannak, akik gyermekei magyar néptáncot tanulnak. Megint mások pedig kürtőskalácsot sütnek és árulnak - és hidd el, nem csak a magyarok veszik és eszik, márpedig mi ez, ha nem a magyar kultúra / kulinária egy kis terjesztése?
És még ha távol is lakunk magyar közösségektől, itt is megtaláljuk a magunk magyar közösségét, még ha virtuálisan is, itt élő blogolókon keresztül. Az otthon maradt családdal és barátokkal való kapcsolattartásról, a hazalátogatásokról pedig már nem is beszélve.

Talán vannak, akik igyekeznek minden köteléket elszakítani, akik megtagadják magyarságukat és kerülik más magyarok társaságát - de hiszem, hogy ők vannak jóval kevesebben.

A tény, hogy nem élünk Magyarországon, nem jelenti azt, hogy nem maradtunk magyarok.
Amikor kijössz, egy idő után egy kicsit jobban el kell mélyedned a magyar történelemben, az irodalomban, a nyelvtanban, a kultúrában, a hagyományokban, mint azoknak, akik otthon maradnak. Mert a barátok vagy a nem magyar házastársak, később pedig a gyerekek kérdeznek. Megkérdezik, mennyi ideig voltak a törökök Magyarországon, vagy mikor lett Magyarország királyság, mikor élt Attila (mert a leghíresebb magyar!), megértjük-e a finneket, miért jön hozzánk a télapó december 6-án karácsony helyett, stb. És te válaszolsz, és te JÓL akarsz válaszolni, és utánanézel, ha hiányos a tudásod.

Semmi sem fekete-fehér, se Magyarország, se más ország. Ausztrália sem csak jó dolgokból áll és Magyarország sem csak negatívumokból.

Mi magyarok, annyira büszkék tudunk lenni, ha egy külföldön élő magyar valamiben sikert ér el, ha Nobel-díjat kap, ha híres színész és a szülei magyarok voltak, ha gazdag lett, ha feltalált valamit, stb. Még annak is örülünk, ha valaki annak ellenére megtanul magyarul, hogy egyébként semmilyen családi kapcsolat nem "kötelezné" erre (értsd: nincs a rokonságában magyar).
De amíg csak hozzászólunk egy-egy témához és nem mutatunk fel valamit, amitől híresek lennénk, addig ez már nem igazi magyarság, nem olyasmi, ami az otthoniaknak kellene. (Mindig tisztelet a kivételnek).

Szerintem könnyebb az életet itt élvezni, mint Magyarországon, de biztos vagyok abban, hogy sokan megszenvedték ennek a jólétnek az árát, amikor maguk mögött hagyva mindent, felszámolva addigi életüket egy egész családdal kiköltöztek és mindent elölről kezdtek egy jobb, élhetőbb élet reményében, hogy gyermekeiknek már könnyebb legyen.

Szép, nyári nap

van ma. 

Meleg, 24 fok napközben, de mivel nincs szél, maximum egy kis szellő, még melegebbnek érezni a hőmérsékletet.

Szikrázó napsütés, az óceán kék, a bokrok virágba borultak és még az a fánk is rügyezésnek indult, amelyik általában sokkal később kap észbe.

Végre!

Jövevény a jövőből

Régi Budapest

Ezt ma kaptam emailben, érdemes megnézni.

"Nagyon szép! Micsoda gazdag ország ez.... Egy több, mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmre bukkantak a svéd közszolgálati tévé archívumában. A "Bada i Buda", azaz "Fürdőzz Budán" című, tíz és félperces alkotás 1936-ban készült, és van benne minden: légifelvételek, Halászbástya, díszőrség, Lánchíd, néptánc (kötelékben végrehajtott borospalack-szlalom, már ezért érdemes megnézni!), Hősök tere, Nagy-Magyarország virágokból, Vajdahunyad vára a Városligetben és persze fő attrakcióként Budapest fürdői, melyeket a riporter a világ legszebb fürdőinek nevez Európa legszebb városában. A minősége nagyon jó, a képek hihetetlen frissességükkel azt a benyomást keltik, mintha ott, vagy inkább AKKOR itt lennénk! Valóságos időutazás! Régi ´Böske-híd´, régi autók, régi fürdőruhák, régi hullámfürdő(!), régi falombok a régi szélben stb. Megjegyzendő még, hogy milyen üresek a budai dombok-hegyek! Ahhoz képest, ma már teljesen beépült..."

Megvan a választások győztese:

A Labour párt folytathatja tovább, amit elkezdett.

Hm.

Vízum

Jelentem, állandó lakos lettem.

A következő lépcsőfok az állampolgárság.

Kicsimama

Álmomban néha még járok a házban.
Látom a falról lelógó tükört, a konyhát, a kicsi tévét, a Házi Áldást. Belépek a szobába, ami tele van ággyal, a sarokban a tükrös szekrény, a falon rokonaim esküvői képei. 
Az ajtó mögött a nagy kép, kicsipapa és kicsimama fiatal korában. Szeretnék közelebb lépni, megérinteni a képet, jobban megnézni, ahogy gyerekként. Felfedezni a kisimult arcokon kicsimama ráncos, szikár bőrét. 

Amikor kicsi voltam, sokat jártunk Vésztőre. Mindkét nagymamám ott élt és gyerekszemmel az egyik magas és testes, a másik alacsony és vékony volt (az anyai nagymamám még mindig él). Nekünk gyerekeknek logikus volt az elnevezés: ha az egyik nagymama nagy, a másik kicsi, akkor az egyik nagymama, a másik kicsimama. A mai napig fura, amikor kicsimamát nagymamaként kell említenem.

Kicsimama a falu szélén élt, az utca utolsó házában. Az utca felé a ház hátát mutatta, a fekete kapun belépve pedig a ház rövid oldala, a nappali ablaka előtt mentünk el. Kis előkertbe jutottunk, ahol a virágok buján, sűrűn voltak ültetve. Nem volt ez olyan igazi kert, mint nagymamánál, csak egy pici kis éden a szegénységben. 
A tornác sok évvel korábban be lett építve. Belépve az ajtón, az előtérbe jutottunk. Balra a folyosó függönnyel leválasztva, jobbra haladva a konyha lett kialakítva. A konyhaajtó előtt balra lógott a nagy, barokkos tükör, melynek hátlapja rég megkopott és benne minden homályosan látszódott. Teteje el volt billentve a faltól, hogy így többet mutasson. 
Furcsán harsogó volt ez a tükör ahhoz a szerénységhez képest, amit az egész ház mutatott. 

A konyhában, az ajtótól jobbra állt a mosogató tál, alatta a bádog kannával. Kicsimama egész életében nem volt bevezetve a víz a házba, a vizet a ház előtti, az úttest túloldalán lévő nyomós kútból kellett hozni. Emlékszem, néha még én is hoztam... nem sokszor ugyan.
Az ablak előtt, a sok kicsi fémvázas üvegablak előtt, az egyik oszlopnál állt az ezeréves gáztűzhely, melyhez a gáz palackból jött. Szemben az ajtóval állt a kredenc, tele edényekkel, fűszerekkel. 
Emlékszem, egyszer kicsimama kért, hogy "fiam, add ide nekem a cimetet - nem ismered a cimetet? Hát fahaj!"
Balra, a falhoz szorítva asztal, szék gyanánt a fal mentén pad. Az asztal felett a falra ragasztva valamelyik újság közepéről kalendárium.
Visszatérve az előtér-folyosóra, a bejárattal szemben nyílt a középső, mindenes szoba ajtaja, a ház eredeti bejárata. Az ajtó mögött ágy, balra a titkokat rejtő kisszoba ajtó. Balra szemben a kicsike, megsárgult fehér tévé, amelyen még a modern adások is '60-as évekbelinek tűntek. Előtte az ágy, melyen kicsimama rendszeresen hált. 
A szemközti falon egy másik kredenc, tele tányérral, tálalóeszközökkel. Fiókjaiban evőeszközök és kincsek, de a legtöbb részébe soha be nem néztem. Jobbra, a nagyszoba ajtaja mellett a keskeny kályha, felette a Házi Áldás, melyet annyiszor láttam, hogy megtanultam. 
A szoba közepén az asztal, körülötte székek. Az asztal tetején tálcán kancsó vízzel, csipkével lefedve, körülötte vizespoharak.
Az egész szoba kicsi és zsúfolt volt ennyi bútornak. Ha az egész család összejött, így is csak turnusokban tudtunk leülni ebédelni.


A nagyszoba meglepő módon világos volt, ahhoz képest, hogy csak egy nagy ablaka volt.
Az ajtótól jobbra állt a két, termetes fekete (vagy sötétbarna?) szekrény, mindenhol máshol ágyak voltak a falnak tolva. A bal szemközti sarokban állt az öltözőtükör, melynek valamelyik fajtája mindegyik házban megtalálható volt. 
Középen kis kerek asztal, magasabb, mint a mai dohányzóasztalok, két oldalán fotelek - vagy székek? Már nem is emlékszem :(
A döngölt padlón mindenhol csíkos, hosszú rongyszőnyegek voltak leterítve. 


A titkokat rejtő kis szobába csak ritkán léptem. Ajtaja mindig csukva volt és valahogy tudtuk, hogy oda nem szabad belépni. A szoba akkor is sötét volt, ha odakint hét ágra sütött a nap, mivel az utca felé csak egy picinyke ablaka volt, a tornácra néző nagy pedig a beépítés óta semmit sem ért. 
Két nagy parasztágy volt a szoba közepén, összetolva, rajta a sok dunyha, párna, paplan felhalmozva. Az ajtó mögött ruhásszekrény, a kicsi ablak előtt pedig mintha egy komód állt volna, rajta díszes bögrékkel és egyéb dísztárgyakkal. 
Soha nem tudtam igazán feltérképezni a szobát, így erről a helyről van a legkevesebb emlékem.


A beépített tornácról a fészeren át lehetett az udvarra lépni. Emlékszem, mindig megcsodáltam a zárszerkezetet, mely fából készült és az ajtó mindkét oldaláról működtetni lehetett. Nem is igazi zár volt, inkább kilincsnek mondanám, de nem úgy nézett ki. 
A baromfiudvar nagy volt, az én gyerekszememnek hatalmas. Disznóól, mellette fehér ajtajú pottyantós wc, mögötte "olajbogyófa", aminek ferde törzsére sokszor felmásztunk.
Tyúkok, kakasok, libák, kacsák az udvaron, betonból készült itatóvályú. 


Volt még a portán olyan épület, aminek csak a falaira emlékszem, de sosem jártam benne. Vajon mit rejthetett? 


Kicsimama egész életében filigrán volt, élete végéig mindenhova biciklivel közlekedett. 65. születésnapjára egy új biciklit kapott a gyermekeitől, unokáitól. 
8 gyermeket nevelt fel (5 fiút követett 3 lány), akiktől ma már 24 unokája, 14 dédunokája lenne, sőt, már úton van az első ükunoka is. 


Kicsimama ma lenne 90 éves.